Eme kis szösszenet-folyam arra szolgál, hogy egy kicsit megismerjetek engem, és mondhatni „írói hátterem”. Eme történések egyes részei termékmegjelenítés tartalmazhatnak, illetve helyszíneket is megnevesítek (egyes esetekben nagyon elfogult vagyok)! Valamint vannak olyan történések, amiket félig/teljesen szüleimtől, nagyszüleimtől, másoktól tudok!
!Egy rész két szösszenetből áll, amik kapcsolódnak egymáshoz – ezek elmesélhetnek éveket; vagy egy dologról írok kifejezetten.!
Üdvözlettel: Libricica
1. rész - Betegségek
Az első három (és fél) év
Néha hisztis, kedves, szerethető, édességmániás, eltökélt, akaratos, végtelenségig (és minden hibával) szerető – akit egyszer a szívébe zár, azt onnan nem lehet eltávolítani. Ja, és nem szívleli az orvosokat (akiknél nem érzi a hozzáértést), de orvos szeretne lenni és a balatoni szomszédja is orvos…
Egy szerető családban láttam napvilágot, szerető körülmények között nőttem fel – még ha néha nem így éreztem. Voltak kisebb, nagyobb baleseteim – de kinek nem voltak?! Gyerek fejjel sokszor nem hallgattam a szüleimre, kiskamaszként nagyon sértődékeny voltam. A világon mindent megkaptam (és megkapok), de mégse érzem mindig úgy, hogy minden szuper. Az életem viszont nem itt kezdődik…
Mielőtt nagyot ugornánk a születésemre, azelőtt még meg kell említenem valamit. Egy szerencsétlen „baleset” miatt, majdnem koraszülött lettem – édesapám megkérte édesanyámat, hogy emelje fel a kerítést… Aztán mégiscsak megszülettem. Édesanyám hasában kempingeztem, voltam a Balatonnál – sokfelé jártam.
Megszülettem – majdnem Enikőként. Kb. három hónapos koromban sérvem lett – műteni kellett. Aztán minden rendben ment. Mindenki nagyon szeretett és babusgatott. Aztán elkezdtem felnőni – nálam kimaradt a négykézláb korszak. Hepivel – az akkori kutyánkkal – sokat játszottam.
Egy éves koromban anyu és apu már levitt Szepezdfürdőre (Balatonszepezd és Révfülöp mellett, egy kis község), de nem maradtam, csak ameddig anyuék. Persze ott is (az utcában) két helyre – ha nem több – jártam; mindkét nagymamámnak ugyanabban az utcában van nyaralója.
Három éves koromba már készültem a kistestvérem érkezésére – aki augusztusra volt várható. Aztán megszületett a hugicám (augusztus 26.-án) és a mamáék úgy döntöttek: egy kicsit magukhoz vesznek, hadd szokjanak össze apuék a babával.
A mamáék elvittek a temetőbe, mert gazolni jártak néha oda –, hogy azért valahogy mégiscsak mutasson a rokonok sírhelye. Mi a mamával csigákat gyűjtöttünk, mert pont esős időszak volt és olyankor a sok csiga előbújt. És az egyik sírkövön megláttam életem első katicáját.
A katica elszállt… előttem pedig elsötétült minden.
A továbbiak
Két dolog miatt írhatok most nektek. Az egyik, hogy a papám nagyon erős és fel tudta emelni a sírkőt (nem az, ami a földön van, hanem az a tábla, amire fel szokták írni a dolgokat). A másik egy mécses…
Három kórházba voltunk: az egyikbe nem tudtak semmit csinálni; onnan átküldtek egy másikba, ahol a fejsérüléseim látták el. A harmadikba már mentővel mentünk… Csak néhány jelenetre emlékszem a kórházban töltött időkről… Arra, hogy az ágyszomszédom kapott egy csomó plüsst és egyet-kettőt megosztott velem; hogy az egyik műtétnél az altató nem hatott és az egyik helyiségbe belépő nővérke vette észre. És arra, hogy mama hozott palacsintát; meg reggel Vészhelyzetet néztem.
Igaz, újra kellet tanulnom járni, de még így is szerencsésen megúsztam a többiekhez képest – rengeteg újságban olvastam, hogy lebénultak/meghaltak, amikor rájuk dőlt a sírkő; én megúsztam egy lábtöréssel és egy kis fejsérüléssel.
Persze nem ez volt az utolsó csonttörésem… Eltörtem a (bal)hüvelykujjam az iskolában, amikor az egyik osztálytársam kitette elém a lábát és elhasaltam. Eltörtem mindkét kisujjam, mindkét esetben a hinta volt a ludas – először a karabiner, rákövetkező évre a zsinór szakadt le; többé nem próbálkoztam a hintázással. És a bal középsőujjam első ujjperce is elferdült egy kicsit, amikor az iskolában rám dőlt négy osztálytársam – én guggoltam és a bal kezemen támaszkodtam.
Egy jó tanács: Ha szemölcsötök van próbáljátok ki a homeopátiás készítményeket, ugyanis nálam az vált be (túl voltam már egy égetésen, ami után visszatért…)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése