18. LA PUSH-ÜGY
KORÁN REGGEL VOLT – már hat éve a tizenegye óra a korán - amikor felkeltem. Egyszerűen nem tudtam az időmet elpazarolni – jóllehet, hogy kaptam egy kis haladékot, mert anyám gyógyszereit felzabáltam, de akkor sem kaptam tőle öröklétet.
Most kezdtem el megérteni, hogy anya miért viselte olyan jól a hírt – amikor megtudta, hogy rákos. Igazából Nekem volt indokom a gyógyszerfüggősségre – és nem olyan mondvacsinált, mint a többi függőnek – én az életemet akartam hosszabbítani – míg ők az ellenkezőjét.
Alex volt a támaszom ezekben a nehéz időkben – azon gondolkoztam, hogy hogyan nem üldözte el maga mellől a barátját. Nem igazán voltam a segítségére semmiben sem, az elmúlt hat évben! Ez azért szép teljesítmény, ahhoz képest, hogy megfogadtam nem esek depresszióba.
Alex viszont kezdte visszanyerni a lelki békéjét – már nem kellett éjjel-nappal azt lesnie, hogy mikor surranok ki a szobámból egy kis gyógyszerért. Nem tudom, hogy mi történne velem, ha újra gyógyszerhez nyúlok – vagy kell nyúlnom.
Alex olyan volt nekem, mint a bátyám és ezt Ő is nagyon jól tudta. Igaz csak pár hónappal volt idősebb nálam, de ezt nagyon jól tudta hasznosítani – gyakran azzal érvelt, hogy Ő idősebb és sokkal több mindent megélt már.
Néha bemásztam hozzá az ágyba – sokszor éreztem egyedül magam. Nem viseltem egyebet csak egy – jóval – térd fölé érő hálóinget, de Alexet ez nem zavarta.
- Szépségem! – Húzott magához gyengéden, majd maga alá fordított.
- Alex. Alex! Mindjárt kinyomod belőlem a szuszt!
Alex nem válaszolt, csak arrébb gördült rólam, meglökdöstem – ideje lenne felkelnie. Már javában délelőtt van – nemsokára ebéd lesz és nem reggeli. Ha így folytatjuk, akkor teljesen eltunyulunk és kövérek leszünk…
- Alex, mikor ebédelünk? – kérdeztem, de választ nem kaptam, tehát folytattam a beszédet. - Azt mondtad, hogy kíváncsi vagy Cullenékra.
- Hat éve, mikor hazajöttél! – Alex ásított egy hatalmasat, most inkább hasonlított egy kisfiúra, mint egy felnőtt férfira.
- Most már nem vagy kíváncsi? – Felültem és hitetlenkedve néztem Alexet.
- Dehogyis nem! Még szép, hogy kíváncsi vagyok!
Nagyon nagy lelkesedést egy kevésbé lelkes ebéd követte – Alex odaégette az ebéd felét. Nem haragudtam rá, ő viszont igen – saját magára. Hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy nincsen baj, hajthatatlan volt – nem tudta, hogy képes lesz e valaha is főzni.
Miután elfeleztük az ebéd kevésbé égett részét – majd meg is ettük – fáradtan dőltünk hátra a kanapén. Senkinek se akaródzott megszólalnia. Annyi mindent akartam mesélni, de pillanatnyilag képtelen voltam rá. A kínos csöndet Alex szakította meg.
- Láttam a mappád, ami tele van emberek arcával. És még nevük is van! Szóval van képem Cullenék-ről – mosolygott rám szenvtelenül. Az, hogy utálta a másokat még megértettem, de Cullenék egyáltalán nem olyanok… - Kérdezhetek valamit? – Felült és mélyen a szemembe nézett. Bólintottam, bár tudtam, hogy úgyis megkérdezi, amit akar. – Carlisle tetszik neked?
Azt hittem, hogy abban a pillanatban vágom fejbe Alexet – erre a kérdésre nem számítottam. Az addigi önfegyelmem cérnái szétszakadtak – már azt se tudtam, hogy hol a józanész határa.
- Mi a francról beszélsz? Semmit nem érzek Carlisle iránt! Egyáltalán honnan tudsz te Róla? – kiabáltam magamból kikelve.
- Nyugi, mia stella! Csak a mappádban több kép készült Carlisleról, mint az egész családról összesen. Biztosan a tudatalattid jelzett valamit. Nem, te tényleg érzel iránta valamit! – Mutogatott az arcomra, mely két oldalán tűzrózsa égett.
- Tévedésben vagy! Én nem érzek semmit Carlisle iránt! És amúgy is tizennyolc voltam, amikor először találkoztam vele, élőben!
- Nem tudom miért fújod így fel az ügyet… A szerelem nem bűn!
- Nem… vagyok… szerelmes! – tagoltam minden egyes szót külön el, hogy végre felfogja. – És ő is más! Én nem bírnék a… szemedbe nézni!
Elértem azt, amit akartam, Alex kezei ökölbeszorultak és fújtatott is. Gyengéden megérintettem az arcát, majd az öklét. Úgy tűnik, hogy egy kicsit túllőttem a célon.
- Szerinted én ellenzem a te boldogságod? Hát… Én azt akarom, hogy boldog legyél! És nem érdekel, ha az, aki tetszik neked egy más! Te szeretnél más lenni?
Mit válaszolhattam volna erre a kérdésre? Ha azt mondom nem, akkor nem mondok teljesen igazat. Ha igent mondok, akkor sem. Ha olyan más lehetnék, mint Cullenék, akkor örömmel – bár kétségeim vannak -, de ha ez egy esély…
Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy akarok-e más lenni, akkor azt mondtam volna, hogy még nem tudom. Ha tudnám, akkor már rég más lennék.
- Szóval Cullenék… De, ha jól vettem ki, akkor Ők másmilyen mások. Tettek valami jót? – Lóbálta meg előttem a kezét. Egy kis fáziskéséssel válaszoltam.
- Megmentették az életünk!
- Hogyan? Miattuk nem jöttek értünk…
- Alex… A dédmamám is más lett, miután leugrott a szikláról. És amikor azt álmodtam, hogy lefejeznek, akkor igazából a dédmamámat fejezték le…
- Ugye, tudod, hogy megváltoztál. – Értetlen nézésemre elkezdte magyarázni. – Külsőleg más lettél, de nagyon szép. És szeretném, ha tudnád, negyven év múlva még mindig szingli leszel, akkor elveszlek feleségül!
- Megcsókolnál egy lányt? Emlékszel még az első napra? Aztán mennyire utáltuk egymást, s végül – tártam ki a karom szélesre – itt tartunk. Mindkettőnk ugyanazért szenvedett.
- Azt még megértem, hogy Téged akartak maguk közé, de engem miért akartak volna?
- Ezen már gondolkoztam én is! Ugye felgyújtották a házatok, és te bent aludtál?
- Igen, aztán észrevettem a tüzet és kimenekültem. Miért? Ennek semmi köze ahhoz, hogy Aro-ék maguk közé akartak volna.
- De igen, ha neked semmit nem ártott a tűz! De ezt kipróbálhatjuk!
Kiszaladtam a konyhába és előkerestem a gyufásdobozt – biztos voltam az elméletemben, mert más magyarázatot nem találtam. Ha beválik az elméletem, akkor Alex igen hasznos lehet… Mellette az én kis álmaim csak haszontalan porszemek.
Hat év alatt minden megváltozott. De amit sose tudtam betartani az, az volt, hogy hallgassak a szívemre. Nem tudtam volna megtenni dolgokat – szívem szerint már rég La Push-ban lennék…
- Add a kezed! – Alex félve nyújtotta nekem a kezét, majd becsukta a szemét. Én viszont teljes HD minőségben láthattam, hogy keze ég, de nem sérül! – Nyisd ki a szemed!
Láttam az arcán átsuhanni a hitetlenkedést – ez lehetetlen volt. Azt mindenki tudta, hogyha bevizezzük a kezünk, akkor egy gyertya lángja felett elhúzhatjuk a kezünk anélkül, hogy megégnénk. De ez ellent mondott mindennel, amit fizikán tanultunk.
- De ez meg, hogy történhetett? Amikor kicsi voltam egyszer anya véletlenül megégetett. Most meg… Immunis lettem a tűzre?
- Úgy tűnik. De ez akkor is lehetetlen! Ha más lennél, akkor mi változna…
- Tudod, hogy mik a mások? Annyira kíváncsi vagyok!
Én nem voltam rá kíváncsi – bőven elég volt az a tudta, hogy mások. Meghagytam nekik, hogy legyen nekik is titkuk. Bíztam benne, hogy így jobb lehetek. El akartam követni életem legnagyobb hibáit, de nem mások élete árán.
Szerettem volna mindent jól csinálni – a hibákat is, amik így érvényüket veszítik. Akartam rossz dolgokat is csinálni – olyan gyermeki csínytevéseket, amiket nem volt alkalmam megtenni olyan idős koromban.
- Azért az egy kicsit ciki, már bocsánat, hogy még senkivel sem… érted… Nem feküdtél le még senkivel… - Terelte el a témát Alex, ezért nagyon hálás voltam neki, mert nem erőltetett semmit.
- Hát… Várok a megfelelő emberre. Nem igazán gondolkoztam még ezen. Tizenöt éves koromban te mentettél meg, mégsem állíthatlak a szoba sarkába, hogy ott legyél… - Alex igazán jót mulatott rajtam.
- Huszonnégy vagy! Annak adod oda a szüzességed, akinek akarod. Kezdtem egy kicsit megijedni, hogy nekem… Nem vállalnám be! – Csúnyán néztem rá, mire védekezőn felemelte a kezét. – Nem azért mert nem vagy szép, hiszen csodálatos vagy, de nem tudnék egy lánnyal olyan lenni, mint egy fiúval. A nemi identitásom egy kicsit bezavar, nem azt mondom, hogy egy hármasban nem lennék benne… - Magyarázott a végén már olyan lelkesen, hogy arca kipirult. – És embernek akarod odaadni? – Kinyújtotta a nyelvét, majd hátraugrott mielőtt megcsaphattam volna.
Én is felugrottam és elkezdtünk kergetőzni – mint két kisgyerek. Tudtam, hogy mire gondolt Alex, de biztos, hogy nem egy mással fogok összejönni! Szeretném emberien csinálni, ez olyan, mint az első csók – amit szintén a megfelelő embernek tartogatok.
- Alexander Gont! Azonnal hagyd abba! Ezzel nagyon megbántottál! – Leültem, mert pontosan tudtam, hogy Alex körülnézés nélkül fog visszaszaladni. Ismertem már annyira, hogy tudjam: azt hiszi megbántott – igazából csak egy kicsit sértett meg, de elfelejtem úgyis.
Alex térde hangosan koppant a padlón – jelezve nekem, hogy megérkezett. Amikor nem szólalt meg tíz perc múlva sem, akkor elkezdtem aggódni.
- Alex? Alex! – kiáltottam fel, amikor a nyakamba borult egy egész vödör hidegvíz. Prüszkölve álltam fel és kezdtem el bokszolni a vállát. Tudtam, hogy ezzel semmit sem érek el, de jól esett.
- Ezt most miért kellett? Hüm? Most az egész hajam még göndörebb lesz, és ezt pont nem akartam. – Csavartam ki a hajamból a vizet. Az nem érdekelt, hogy mindenem csupa víz lett, és a padlót is fel kell mosnom – a hajam volt majdnem mindenem.
- Sajnálom! De amit te csinált, az sem volt fair. Megcsinálom a hajad.
- Oh, köszönöm.
Alex szerette a hajamat formázni – néha hihetetlen dolgokat művelt a hajammal. Voltak őrült ötletei is, de vágatni és színezni nem engedtem – szabatos voltam e-téren, mivel nem akartam, hogy Alex teljesen hasonmássá formáljon.
Szerencsére most csak kivasalta – és jó sok hajlakkot ráfújt, hogy aztán zselével biztosítsa a tartást… Mintha egy hétre biztosítani akarta volna a hajam tartását, pedig biztos voltam benne, hogy másnap már másmilyen hajat fog varázsolni nekem.
- De most komolyan! Mindenképpen embernek akarod odaadni? – kérdezte Alex, miközben az utolsó tincseim egyikét vasalta ki.
- Aham…
- Ez nem volt valami biztos… Figyelj! – Keze az állam alá csúszott, s kényszerítet, hogy a szemébe nézzek. – Engem nem zavarna, ha valaki olyannak adnád oda, akibe még szerelmes is vagy! Sőt! Ha mindenképpen azt hiszed, hogy nekem kell megfelelned, akkor azt mondom: add oda egy másnak!
- Nem akarom másnak adni, mert nem tudom milyen lenne… És talán félek is ettől az egésztől. Lehet, hogy szingliként fogom leélni az életem - tártam szét a karom.
- Én is ezt gondoltam, aztán Matt megváltoztatta az életem. – A Matt névre fintorba húzódott az arcom. Matt igazából az én barátom lett volna, s azóta ellenérzéseim vannak irányába, önkétlenül. – Tudom, hogy szerinted rosszul választottam, de nekem is jár a boldogság. Nem tudom, hogy a nők miért fújják fel azt, ha valaki szakít velük… Ezért jó, hogy a fiúkat szeretem – mosolygott rám, hogy képes lettem volna beleszeretni.
- Hát, örülök, hogy boldog vagy. Tényleg! Csak féltelek… Nem szeretném, ha csalódnál.
- Ha csalódok, akkor majd elmegyek Olaszországba és megnézem, hogy ott mi újság.
- Azt megtiltom! Nem akarom, hogy valami bajod essen, mert tudsz a másokról. Te vagy az egyetlen, aki miatt még akarok élni! – Nevetve ingatta fejét, majd megsimogatta a hajam és kiment a szobából. Egy ideig csak néztem utána, aztán rájöttem, hogy szól a telefonja.
A tükörből most egy mosolygószemű lány nézett vissza rám, akin nem látszottak meg a sérelmek amik érték. Lentről jókedvű beszélgetést hallottam – érthető volt, hogy Alex nem hallotta meg, hogy lementem az emeletről.
Alex – nekem háttal – a kanapén ült, s éppen nevetett. Azt, hogy min nevetett nem tudom, de boldognak tűnt. Általában akkor volt ilyen boldog, amikor Matt-tel beszélt, de a női kacajra visszafordítottam a tekintetem – ki akartam menni a kertbe, nehogy zavarjam őket… Még ma délelőtt is arról beszélt Alex, hogy milyen más a nemi identitása – ezért is furcsálltam, hogy egy nővel nevetgél.
- Persze! De tudod, hogy milyen önfejű! Csak sikerül meggyőznöm… - Egészen biztos voltam benne, hogy Alex Rólam beszélt. Innen kezdett érdekessé válni a beszélgetés menete… - Tudom, hogy nem költözni… De akkor is nehéz lesz rávenni… Tudod nemrég sikerült rávennem, hogy a gyógyszer nem megoldás… - Innen már teljes bizonyosságot szerezhettem, hogy rólam folyt a beszélgetés!
- Alexander Gont! – Csattantam fel, mire Alex rám kapta tekintetét, s majdnem hátraesett. – Mi a fenéről beszélsz és kivel?
- Anne… Félreérted! Most le kell tennem, de megpróbálkozom vele… - Miután elbúcsúzott és letette a telefont felállt és elindult felém. Kinyújtottam a kezem, s megpróbáltam magamtól eltolni – nem sok sikerrel.
- Nem vagyok rá kíváncsi!
- Csak engedd, hogy végigmondjam…
- Kinek árultál el? – Telt meg könnyel a szemem, a legjobb barátom elárult…
- Juliettével beszéltem, és nem árultalak el! Juliette többször is hívott Téged az elmúlt években, de te sosem voltál… magadnál! Érthető, hogy ezek után engem hívott! – Kezdett ő is egyre ingerültebb lenni.
- Juliette hívott? Én… azt se tudom, hogy hol van a mobilom… - Hirtelen letettem a karom és Alex előredőlt.
- Mia stella, szerintünk jót tenne neked egy kis légkör-változás. Tudom, hogy már jól érzed magad, de szerintem jól éreznéd magad Julietténél…
- NEM!
- Azért tiltakozol, mert nem akarod Juliettét is letargiába üldözni vagy, mert nem mered bevallani, hogy… Elmondod, hogy mi történt Vele?
- Nem sokkal a telefonhívásod előtt én béna voltam… Ő majdnem megcsókolt, de akkor szólalt meg a telefon…
- Oh… akkor én akadályoztam meg, hogy te boldog legyél. Azt hiszem ezt soha nem fogom magamnak megbocsátani! De ez azt jelenti, hogy Téged most szépen felpakollak egy gépre, Juliette úgyis három napra vette a jegyet.
- Alex! Én… nem… megyek… sehova! – mondtam el tagolva, hogy felfogja.
- Már, hogy ne mennél? Nem örökre – nevetett fel édesen, de engem most még ez is idegesített – csak pár napra, esetleg hétre. Amíg jól érzed magad…
- De ott nem érezném jól magam. Ha Rá kéne néznem, rosszabb esetben a szemébe… Mit mondhatnék Neki?
- Most beszéljünk teljesen őszintén! Te érzel valamit Iránta? – Alex komolyan nézett a szemembe.
- Tizennyolc voltam… Akkor, ott… én féltem Tőle, aztán amikor majdnem megcsókolt… Tudom, hogy csak azért akart megcsókolni, mert azt hitte Esme vagyok… De én nem akarok valakinek pótszer lenni…
- Ha most odamennél, akkor leesne a pasi álla. Nagyon csini vagy!
- Alex… Én nem akarok vele találkozni! Szerinted várt rám? – tettem fel kétkedve a kérdésem.
- Ezt sose tudod meg, ha itt maradsz.
Alex hirtelen elszaladt mellettem és már csak a szekrény csapódását hallottam. Felmentem utána, de csak azt láttam, hogy bedobálja a cuccaim egy bőröndbe. Felháborodottan fogtam meg a bőröndöt, s szórtam ki belőle a cuccaim.
- Nem megyek sehova!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése