11. Érettségi
Életemben nem gondoltam volna, hogy megélem az érettségit –rettegtem mindenféle vizsgától – és mégis... Anya bezzeg már kora reggel fent volt és eltervezte az egész napom – pedig csak az érettségi bizonyítványomat kapom meg…
Emlékszem mennyire be voltam tojva a vizsga napján – ez nem is volt csoda azok után, hogy előtte alig aludtam. Éjjel-nappal fent voltam és tanultam. A matektól féltem, s mégis a töri fogott rajtam ki – ebben viszont segítségemre voltak az álmaim.
Képes voltam ébren álmodni, s mivel a matematikához nem lehet annyira hasznosítani a múltba – vagy jelenbe – ugrálást, a törihez használtam.
Alex mindent kívülről fújt és szerintem egy életre megtanult mindent. Nagyon szerettem vele lógni – ő volt az egyetlen gimis barátom. És azt sem bántam, hogy ő vitt el szombaton az érettségi bálra.
Nem tudták Alexről, hogy meleg – Alex úgy élt, mint a többi fiú, ugyanaz az érdeklődés köre… - és ez így volt jól. És milyen egy forgalmas volt az a nap…
Több fiú is megkérdezett, hogy mennék-e vele a bálba, de én sorba nemet mondtam a felkérésekre. Alapból nem akartam elmenni – ez az egész hercehurca nem csábított.
Nem akartam a sminkemmel, hajammal vagy ruhámmal foglalkozni napokat. És az anyám is biztosan elkezdett volna sürögni-forogni.
- Huh, hallottam, hogy már a fél focicsapatot elutasítottad – ült le mellém a lépcsőre Alex. – Mit meg nem adnék, ha engem kérnének meg. – Nevetése betöltötte a már üres iskola folyosóját.
- Ha még egyszer valaki megkérdezi tőlem, hogy akarok-e vele menni a bálba, akkor azt seggbe rúgom. Vagy fütyülőn.
- Azért én megkockáztatom ezt a seggbe rúgást – nyújtotta ki rám a nyelvét. – Eljössz velem a bálba?
- Ez nem ér! – nyögtem fel fájdalmasan. – Téged nem tudlak bántani.
- Ezt vehetem egy igennek? Drága barátnőm.
- Igen. De mit vegyek fel és a hajam… Alex! – sikítottam, amikor Alex a kezébe kapva elindult velem az üres épületbe. – Hova megyünk?
- Van számodra egy meglepetésem! Ezzel megspórolhatsz egy idegeskedést.
Fura volt, hogy végigmentünk az egész folyósón, majd a diáktitkárság szobájába érve Alex letett – végre a saját lábaimon állhattam.
A szoba sarkában a kabáttartón lógott egy zsák – egy kis időbe telt mire rájöttem, hogy az egy ruhavédőzsák. Vajon Alex előre tudta, hogy igent mondok neki?
- Nem is nézed meg? – Lógatta orrát csalódottan Alex. Elkezdett noszogatni, hogy közelebb kerüljek a ruhához.
- Alex… De mégis hogyan? És mikor? Ez kész röhej! – Kezemmel megérintettem a zsákot. Alex látva vívódásom ,,segített” kicsomagolni a ruhát.
Nem hittem a szememnek. Egy gyönyörű kék, szaténruha, melynek pántja nincs, viszont egy szalaggal a derékon meglehetett kötni. Mell alatti részét ékkövek díszítették.
- Nem tetszik? – Alex hangja kislányosan vékonyka lett.
- Alex, ez csodálatos! De nem fogadhatom el! – Ellenkezett volna az erkölcsi nézeteimmel, ha elfogadtam volna a ruhát. Pedig igazán gyönyörű volt.
- Pedig muszáj lesz! Ugyanis az anyukád ezen dolgozott minden áldott nap.
Ezt nem hiszem el! Bedobta a Joli Jokerét – anyu akaratának egyszerűen lehetetlen volt nem-et mondani. Pedig anyának semmi joga sem volt hozzá, hogy parancsolgasson nekem.
Nemsokára tizennyolc leszek, de nem megyek egyetemre – anyura kell vigyáznom. Majd ha anya jobban lesz – vagy… eltávozik -, akkor megyek egyetemre. Addig meg élvezem a pihenést.
- Felpróbálod?
- Alex, az iskolában vagyunk…
- Az igazgatóúr tudja – nevetett önfeledten.
Bíztam benne, s kimentem – a ruhával a kezemben -, hogy a mosdóban átöltözhessek. Félve vettem fel a ruhát, majd a szalagot lazán – már amennyire tudtam – megkötöttem.
A szoknya része fodrozódva takarta el a combomat – természetesen a térdem föléig ért. Megnéztem magamat a tükörben, s elkezdetem találgatni, hogy milyen haj illik hozzá.
Alex nem várta meg, míg visszamegyek – a helyében én sem vártam volna meg magam. Az álla is leesett a látványtól, ami még az ő szemén keresztül is elég hihetetlen lehetett – tekintve, hogy nem a lányok iránt érdeklődik.
- Fogalmam sincs milyen hajam legyen – szontyolodtam el. A ruha gyönyörű volt, de én nem illettem bele…
Vágytam arra, hogy egy férfi kedveskedjen nekem és szeressen – de az iskolában nem voltak rendes fiúk. Persze arra nem lettem volna képes – a fájó emlék megbélyegezte gondolataimat.
- Hát, mint leendő fodrász és stylist azt mondanám, hogy vagy egyenes, vagy extrém hullámos illene hozzád, s a ruhához. Dönts belátásod szerint! – Csibészesen elmosolyodott.
Egy nagy sóhaj kíséretével – miután Alexet kiüldöztem – levettem a ruhát. Féltem hazavinni, mert fogalmam se volt, hogy hova teszem.
Szombat este izgatottan készültünk – anya nem volt hajlandó lefeküdni és pihenni -, hogy mire Alex ideér, minden kész legyen. A hajamat már tízperce kivasaltuk és a sminkem is fent volt már.
Azért a teljesen egyenes mellett döntöttem, mert úgy még nem láttak a többiek –, s nincs is alkalmasabb pillanat az érettségi bálnál.
A ruhát olyan óvatosan vettem fel, mintha bármikor eltűnhetne –és az igazán kellemetlen lenne, ha a bál közepén nem lenne ruhám, persze a férfinem nem ellenezné…
- Mrs. Platt! Igazán jó Önt látni, Anne már kész van? – hallottam meg a lépcső aljából, hogy Alex megérkezett.
Félve indultam le a lépcsőn a korlátba kapaszkodva – a levegőt hol kapkodtam, hol pedig elfelejtettem lélegezni. Alex álla már a padlót súrolta, amikor meglátott.
- Anne! – Meghajolt előttem, majd a kézfejemre adott egy csókot. – Csodálatosan nézel ki!
- Ugyan, csak követtem a tanácsaid. Kicsit izgulok… - Kezeimet tördelve léptem anya elé. Megint előkúszott az elmém hátsó szegletéből, hogy fölösleges elmenni a bálba.
- Érezd jól magad! – Anya magához ölelt, s jól megszorongatott.
- Megpróbálom. Te pedig hívj, ha van valami. – Anya égnek emelte a szemét. – Ígérd meg!
- Jól van!
Alexbe karolva mentem ki az autóig – egy fekete Volvo C70 várt az ajtó előtt -, majd Alex segítségével beszálltam az anyós ülésre. A bőrülésbe kényelmesen belesüppedtem.
- Miből is futotta neked erre a csoda autóra? – hangomban enyhe kétkedés bújt meg, amire Alex megajándékozott egy csibészes mosollyal.
- Spóroltam, s mivel Én már betöltöttem a tizennyolcat… Megkaptam az örökségem.
- Gondolom nem az autó volt az örökség… - húztam el a szám.
- Te nem is Volvo-t akarsz! – nevetett fel önfeledten. – Majd veszek neked egy Mercedes-t, ha betöltöd a tizennyolcat.
- Egy autót kapok szülinapomra? Ez igazán nagyvonalú! De nem akarom, hogy fölösleges pénzeket kidobj! Majd valahogy összespórolom… Vagy a férjem vesz nekem – nevettem a gondolatra, hogy nekem valaha is lesz férjem.
- És lehetek, majd a keresztapja a gyerekednek? Ígérem csak jóra nevelem! És majd…
- Alex, egyelőre jussunk el odáig, hogy találok egy férfit, aki nem tart furának.
- De ugye nem akarsz egy mással összejönni? – A kérdését úgy tette fel, mintha leharaphatnám a fejét, mert kérdezetett egy kényes témáról.
- Nem! Tudod, én inkább normalizálódni szeretnék. És az álmaimmal az összes normális pasit elijesztem. Neked van jelölted?
- Úgy csillog a szemed, hogy neked biztos van. Ki az?
- Ugyan… - megforgattam a szemem. Igazából volt egy helyes fiú, akivel a boltban futottam össze, de kétlem, hogy valaha is lehetne köztünk valami. – A boltban találkoztam egy sráccal, de ennyi! – engedtem végül a kiskutyaszemeknek, s rávettem, hogy az utat figyelje.
Amikor megérkeztünk az iskola elé a gyomromban nyugvó lepkék hirtelen elkezdtek röpködni – ez azt eredményezte, hogy a szívem a torkomba kezdett el dobogni.
Alex persze jókedvű volt – mindketten pasi-lesőben voltunk. Persze Alex ezt nem ismerte be.
A tornaterem tömve volt most végző diákokkal és látszott, hogy mindenki jól érzi magát. Kezdeti idegességem kezdett elpárologni, amikor senki nem bámult meg – vagyis nem feltűnően.
Páran lekértek táncolni, de ezen kívül nem történt semmi érdekes. Vagyis, de! Azzal a fiúval is táncoltam, akivel a botban futottam össze. Matt-nek hívták és nagyon jó pasinak bizonyult, de furán nézett Alexre. Először nem értettem, hogy miért, de végül rájöttem, hogy Matt valószínűleg a saját neméhez vonzódik.
- Matt… Szeretnéd, ha bemutatnálak Alexnek? – kérdeztem semmi undort nem használva. Meglepődött, majd lassan kinyitotta a száját.
- Honnan tudtad? – hitetlenkedve rázta a fejét. Hogy honnan tudtam? Hiszen a legjobb barátom is meleg volt, de szerintem ezzel semmi gond nem volt. – Á, szerintem nem érdekelném…
- Nincs barátja. Szerintem megérné a próbálkozást. – mosolyogtam rá. – És van tapasztalatom…
Lassan sétáltunk Alexig, aki kissé meglepődött, amikor pont előtte álltunk meg. Alig észrevehetően megvetően rám nézett, majd az idegen felé fordult.
- Alexander Gont! – Bemutatkozása kimért és gyanakvó volt. Jót mosolyogtam a jeleneten.
- Matthew Jynks! – Matt bemutatkozása inkább félénk volt, nem tudta hova tenni a helyzetet.
- Alex, Ő az a fiú, akivel a boltban találkoztam. Szerintem jó pasi, de Neki nem jövök be.
Miután tettem egy kis utalást Matt nemi identitására elmentem és tovább keresgéltem. Legalább egy valakinek már jó napja lesz – hátranézve a két fú tényleg nagyon jól kijött egymással.
Én pedig továbbra is jól éreztem magam és végig táncoltam az egész éjt! Haza – természetesen – Alex vitt, mert nem szerette, ha egyedül császkálok este, sötétedés után.
Utolsó táncomat Tőle és Matt-től kaptam – a többi lány még irigykedőbb arckifejezést vett fel, amin nevetnem kellett. Eddig is irigykedtek Rám, de ennek én soha nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet. Soha nem akartam mást, csak nyugodtan élni az életem – amennyi még hátravan, ameddig nem leszek más…, mert a tizennyolcadik születésnapom után én is másleszek…
Persze anya annak idején azt mondta, hogy nem fogja hagyni, de ez azelőtt volt, hogy megtudta volna: rákos. Persze most is elég erős meg minden, de megvédeni aligha tudna. De ha egyszer megígértem Arónak… Nem szegem meg a szavam!
- Ezen is túlestünk! – Alex majd’ kicsattant a boldogságtól, s ezt nem igazán tudta titkolni.
- Tudom, hogy örülsz. És én is örülök, hogy Te megtaláltad a boldogságod.
- Sajnálom, hogy neked nem jött össze…
- Én viszont nem. – Volt időm elgondolkozni, s rájöttem, hogy még nem állok készen egy kapcsolatra. – Még nem állok készen.
- Nem lépsz rajta túl egykönnyen. Persze megértem! Lehet, jót tenne neked egy kis kikapcsolódás.
Nem akartam Alexel vitatkozni – nem lett volna értelme. Alex mindig el tudta érni, hogy azt tegyem, amit mond.
A rettentő ronda sárga talléromban feszítettem a sor majdnem legvégén – ha az embert Platt-nek hívják, akkor magára vessen. Nem is zavart volna annyira, ha Alex egy kicsit közelebb lett volna hozzám.
- Gratulálok, Miss Platt! – nyújtotta át az igazgató a kis tekercset, ami a szabadságot jelképzete, képzeleteim szerint.
Nem terveztem nagy ünnepséget – inkább csak egy kis sima összejövetelt. Anya úgy tekintett Alexre, mintha fia lenne és az Ő sikereinek is roppant tudott örülni.
- Alex, mit terveztél mára? – ragadta meg az alkalmat anya, amikor éppen gratuláltunk neki is.
- Nem terveztem semmit. De gondolom Önök már mindent elterveztek. Akkor nem tartom fel Anne-t.
- Ne beszélj csacsiságokat! Nem terveztünk semmi felhajtást. Arra gondoltam, hogy Anne is örülne neki, ha ma velünk ünnepelnél. Mindketten most érettségiztetek le, ez azért nagy szó!
- Köszönöm a meghívást, Mrs. Platt! Szívesen elfogadom, ha Anne-nak nincs ellene kifogása.
- Persze, hogy nincs! – csattantam fel mérgesen. Még, hogy kifogásom…
Anya már tegnap este elkészítette a fogásokat, hogy ma csak meg kelljen melegíteni. Számtalanszor bocsánatot kért Alextől, hogy nem frissensült az ebéd, de Alex megnyugtatta anyát, hogy nála mindig gyorsfagyasztott ebéd van és ahhoz képest az előző este elkészített fogások kismiskák.
Nem tudom mi vezérelt, hogy rávegyem anyát, hogy Alex nálunk aludjon, de anya beleegyezett. Én pedig életem egyik legforróbb álmát láthattam.
A szájához dörzsöltem óvatosan az enyémet. Már ez is annyira erotikusnak és érzékinek tűnt, hogy minden akaraterőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne vessem rá magam azonnal Isabellára. Előre dőlt a csókba, és ujjai utat fúrtak maguknak a hajamba. Tudtam, hogy ez túl sok. A testem bizonyos pontja lüktetett a vágytól, az agyam pedig félig elborította egy köd, ami hasonló volt ahhoz, amit a szomjúság okoz, mégis különbözött tőle. Sokkal, de sokkal erősebb és kínzóbb volt.
Életem legnehezebb mozdulata volt felemelni a kezeimet, és lefejteni magamról Isabellát.
- Ne mozdulj! – kértem. Úgy tűnt, megértette a kérésemet, ezért újra megcsókoltam, ám alig pár másodperc múlva mohón elnyíltak az ajkai. Bármennyire is át szerettem volna adni magam az érzéseimnek, muszáj volt biztonságban tartanom őt, amennyire csak képes voltam rá. Ismét elhúzódtam.
***
- Én jó leszek, ígérem! Csak próbáljuk meg újra! – Muszáj volt szívből elmosolyodnom Isabella könyörgő hangsúlyán. Ha csak fele annyira vágyik rám, mint én őrá, engem már az is boldogsággal tölt el.
- Nem akartam abbahagyni… Csak túl izgága vagy – simogattam meg az arcát, ami így kipirulva még gyönyörűbb lett. Láttam, hogy a tekintete elkalandozik egy pillanatra, de nem értettem, mi érdekes lehet a földön heverő köntösében.
***
Hirtelen határoztam el a magam. A sálat ledobtam az ágyra magam mellé, aztán közvetlenül Isabella háta mögé másztam. Karjai hátraszorultak a mellkasomhoz, forrón égetve azt. Combjaim finoman mégis erőteljesen összeszorítottam, hogy a lábait se tudja mozgatni. Igaz, hogy ez a közelség számomra kínzó és túlságosan kísértésekkel teli volt – de csak annyira, hogy tudtam, ezt még le tudom győzni -, mégis kevésbé volt megalázó Isabellának, és ez volt a lényeg. Igen, azt hiszem, ezért nem voltam képes megtenni. Úgy éreztem, azzal, ha megkötözném őt, mint egy darab sonkát, megaláznám őt. Nem mintha most jobban tudott volna mocorogni, mégis, az hogy én öleltem magamhoz más volt, mintha egy egyszerű sállal tettem volna mozgásképtelenné.
***
Egy pillanatra megfeszültem, figyelve, hogy kibírom-e ezt az érzést anélkül, hogy valami őrültséget tegyek. Kezem ismét Isabella csípőjébe kapaszkodott. Kapkodva vettem a levegőt, minden egyes lélegzettel magamba szívva az édes-fémes vér és a barackillatú habfürdő illatát, amit használhatott az este. Őrjítő érzések egész hada támadta folyamatosan az ellenállásomat, és mindig csak egy hajszálon múlt, hogy a tudatos énem kerekedett felül. Isabella hátrafordította a fejét az ajkaimat keresve. Óvatosan kóstolgattam őt, nagyon figyelve arra, hogy ne menjek túl messzire.
Mikor Isabella mocorogni kezdett, egy kicsit enyhítettem a szorításán, hogy ne zsibbadjon le teljesen, és csak utólag jöttem rá arra, hogy ez hiba volt. Ahogy az ágyékomhoz dörgölőzött, a bennem lakó szörnyeteg felmordulva élvezte a helyzetet. Rá akarta vetni magát a puha, kívánatos testre, hogy teljesen elmerülhessen benne, és megkapja mindazt, ami után most vágyakozik. Az agyam csak arra koncentrált, hogy legyőzzem önmagamat, ezért is nem jutott eszembe, hogy időben megfékezzem Isabella újabb mocorgását. Rémülten kapkodtam levegő után, bár a tüdőmnek nem volt már rá szüksége.
***
Miután a teste elernyedt a karjaimban, a tökéletes boldogság söpört végig a lelkemen. Én juttattam oda… Én adtam meg neki ezt a gyönyört. Most először hittem, igazán hittem, hogy bármi lehetséges, és hogy talán, van esélyem a lehető legboldogabb életet nyújtani Isabellának. Magam mellett.
Kipirult arccal ébredtem – hogy ennek az volt-e az oka, amiről álmodtam, vagy, hogy egy férfi szemszögéből kellett átélnem az rejtély maradt számomra is. Mindenesetre érdekes volt Isabellával álmodni, még ha nem is az Ő szemszögéből álmodtam.
- Jó reggelt, mia stella! – köszönt álomittas szemekkel Alex. – Szépet álmodtál?
- Inkább érdekeset… - zavartan hajtottam le a fejem. – Nehéz lehet férfinak lenni.
- Korántsem annyira, mint nőnek. Sokkal több teendőjük van és minden fájdalmas dolgot nekik kell túlélniük. – A választott szón elmosolyodtam.
- Én nem úgy értettem, hanem például, ha valakit nagyon szeretnek és nem a saját neméhez vonzódik, akkor…
- Oh, értem már! De hidd el, hogyha a saját neméhez vonzódik az ember, akkor sem könnyű. Mert akkor is ugyanazok az érzések vannak.
- Ugyanazok? Mármint Te úgy érzel Matt iránt, mint apa annak idején anya iránt? Ez… határozottan fura!
- Imádlak! – puszilt arcon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése