Numb - 3. rész (Egyperces)

Telefon
2005

A koncert után boldogan léptem ki a kordonok közül – annyira jól éreztem magam. Olyan izgatott voltam, mint egy tizenéves lányka – pedig most voltam túl egy igen fájdalmas szakításon.

Véletlenül rossz irányba indultam el, és eljutottam a színpad mögé. Néhány biztonságiőr azonnal meg is jelent.

-      Erre nem jöhet tovább! – mordult fel az egyik.

-      Nem akartam zavarni, csak rossz irányba indultam el – mondtam, majd visszafelé indultam. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordultam. – Megmondanák Mike Shinodának, hogy Daniella üdvözöl mindenkit és, hogy… gratulál?

-      Persze kislány! Nem mi vagyunk a szeretetszolgálat! – mondta az izomagy, majd egy csöppet sem gyengéd lökéssel hátrébb taszított.

Lehajtott fejjel indultam el, visszafelé. Elővettem a telefonom, hogy írjak egy üzenetet a lakótársamnak, aztán egész más névnél álltam meg. Nem telefonáltam, mert azt hittem, hogy rögtön lecserélte a számát – de most próba szerencse alapon felhívtam a számot.

-      Mike Shinoda – hallottam meg fáradt hangját. De valahogy csak a hangja volt fáradt, a háttérből a többiek nevetése hallatszott ki.

-      Hello, Mike! Daniella vagyok – mondtam, majd szúrósan visszanéztem az őrökre. – Csak azt akartam mondani, hogy nagyon jók voltatok.

-      Huh, köszi – mondta, persze nem tudott vele mit kezdeni, biztos sokszor mondják ezt nekik. – Várjunk csak! Te itt voltál a koncerten?

-      Még mindig itt vagyok.

A telefont kinyomta, én pedig továbbindultam.