Kora reggel egy fiatal pár indult útnak, az erdőn keresztül. Az időjárás pont megfelelt egy erdőbeli kirándulásnak. A fiatal férfi úgy gondolta, hogy ez tökéletes arra, hogy mindketten jól érezzék magukat és tudta, hogy barátnője mennyire szeret a természetben sétálgatni.
Az egész délelőttöt a szabadban töltötték és figyelték a tájat. A fiatal nő akkor azonban már szívesebben indult volna haza, amikor a köd elkezdett leszállni. Barátja megnyugtatta, hogy ez a köd csak azért van, mert magasan járnak, és az erdőkben sokszor szokott lenni amúgy is. A lány hitt neki, s nem foglalkozott többé a köddel. Amikor viszont a szürke fellegek egyre sűrűbbek lettek félve megszólalt.
- Mi lesz, ha nem találunk ki? És ha eltévesztjük az utat, hiszen olyan sűrű ez a köd, semmit se lehet látni… Inkább forduljunk vissza, kérlek!
- Már nincs messze a mező, azt mindenképpen látnod kell! És van nálunk elemlámpa, ha annyira nem látnánk semmit.
- Rendben!
A lány megadóan ment a fiú után, s amikor a mezőre értek igazat adott a fiúnak. Körbe mindenhol köd volt, de a kis mező fölött a felhők közül előbújt néhány Napsugár. A lány csodálkozva nézett végig a virágos földön, aztán felpillantott az égre. Barátja mellé lépett és átölelte, majd szerelmesen megcsókolta. A fiú sejtelmesen elmosolyodott, majd leült a fűbe magával húzva a lányt.
Elhozta hát erre a csodálatos helyre, ahol régen annyit játszott, s ahol télen először találkoztak. Persze a lány nem jött rá, mert a táj így egész más képen festett. Aztán a fiú halkan megszólalt:
- Látod? A fény elűzi a ködöt, nem kell semmitől félnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése