Broken Angel - 12. fejezet

12. Kerti party

Már három napja ugyanaz volt a menetrend. Kezdtem kiakasztani vagy inkább megijeszteni Nate-et. Reggelente kiadtam magamból mindent. Aztán mentem reggelizni és, ha minden jól ment bennem maradt a kaja.

Egyik reggel még lustálkodtam, hátha ezzel eltolhatom a menetrendet és kiesik az első pont… Közben hallgattam a neszeket. Ajtónyikorgás, valaki jött hozzánk. Nevetgélés… Ajtócsapódás, valaki távozott tőlünk. Aztán léptek zaja, majd valaki megállt az ajtó előtt. Kopogtak és azután kinyílt az ajtó.

Nate az engedélyem nélkül jött be, de biztos voltam benne, hogy oda lesz a próbálkozásom, ha most megszólalok.
Nate kezében egy levelet tartott.

- Csipkerózsika, tudom, hogy későn szólok, de nekem is az előbb szóltak… - kezdett bele hosszú mondókájába.

- Nate, a lényeget. – nyögtem fel fájdalmasan.

- Meg vagyunk hívva egy kerti partyra. Alice megint nem bírt magával.

Ekkor minden önuralmam elpárolgott és pillanatok alatt a fürdőszoba padlóján ültem. A napok múlásával már kezdtem megszokni, és arra is rájöttem, hogyha eszek, akkor most már sokkal több marad meg bennem. És ennek igazán örültem.

- Három napja még elhittem, hogy ez normális, de most már kezdek komolyan aggódni. – állt meg Nate az ajtóban.

- Biztos csak gyomorrontás, előfordul az ilyen. – mondtam miután kitisztítottam a szám.

Elvettem Nate kezéből a meghívót, majd elolvastam. Mindenki ott lesz, vagyis Evensonék, Cullenék és Mi. Mert elmegyünk, ha találok valami göncöt.
Emlékeztem még arra az időre, amikor Alice mindennap felöltöztetett. Nem akartam elrontani az összhatást.

- Öltözz fel és indulhatunk!- mondta Nate.

- Oké, akkor mindjárt jövök.

A szekrényem előtt állva rádöbbentem, hogy nem tudom mit vegyek fel. Nem akartam még vékonyabbnak látszani, ezért kivettem egy kéktunikát. A felsőm már megvolt, az aló könnyebben kiválasztottam. Egy fehér kisgatyát, ami éppen csak, hogy kilátszott a tunika alól.

Orvos voltam, tudtam, hogy nem egészséges, hogy ennyire vékony vagyok. De nem tehettem az ellen semmit, hogy a kaja kijött belőlem. Orvoshoz – meglepő módon – nem akaródzott menni…

Nate egy halásznadrágot és egy inget vett fel. Az összhatás nagyon kisfiúsra sikeredett, de mégis látszott rajta, hogy idősebb. Szemében aggódás szikrája csillogott.
Természetesen Én nekem se az volt a célom, hogy ott mindenki előtt legyek rosszul. Talán, ha nem eszek annyit…

- Nate… - néztem a szemébe, miközben belekaroltam.

- Mit szeretnél?- kérdezte vészjósló hangnemben.

- Csak azt, hogy ezt a három napot ne nagyon emlegesd,… és ne is gondolj rá. – kértem, bevetettem a kiskutyaszemeket is.

- Esther… Nem tetszik ez nekem. De, legyen!- sóhajtott egy nagyot.

- Köszönöm. – pusziltam arcon.


Alice kitett magáért. Még az esküvői díszítésnél is csodálkoztam… Lila lampionok ezrei lógtak a fákról és a bevezető utat is szegélyezték. Maga a party a kertben kapott helyet.

Kerestem Edant, de sehol sem láttam. Mindenki más itt volt…

- Szia! A múltkor nem tudtunk bemutatkozni. – kezdte mosolyogva anya. – Mary vagyok. Ő a férjem, Sam – mutattt apára – És Ők a gyerekeink. John a legidősebb, Tim a második fiúnk és Liliett.

Látszott anyán, hogy boldog. Végülis, a család együtt van. A gyerekek, a szülők…

- Azt hittem egész nap lustálkodni fogsz. – ölelt át hátulról az a személy, akit egész eddig kerestem.

- Nem láttalak… – mondtam szomorúan.

- Alice többször felküldött átöltözni. – mondta nevetve, miközben egy hajtincsemmel játszadozott. – De most már itt vagyok.

Edan megtáncoltatott. Boldog voltam és jól esett, hogy a szülőik nem szólnak bele a dolgainkba. Edward és Isabella is jól érezték magukat, persze néha-néha felénk pillantottak.

Nate is jól érezte magát Liliett-tel. Öröm volt rájuk nézni. Alicenek sikerült összehoznia egy igazán jó partyt. Egészen az ebédig… Persze voltak, akik nem ettek, de azok vámpírok voltak.

Előre féltem a következményektől, de nem gondolhattam erre… Helyette Edanre gondoltam… De ez sem segített.
Felálltam az asztaltól és egy bocsánatkérő pillantás után bementem a házba, majd onnan futva tettem meg az utat a fürdőszobáig.
Ezt akartam elkerülni… Remélhetőleg senki sem gyanakszik, vagy jön utánam…

Miután rendbe szedtem magam visszamentem a többiekhez. Mindenki beszélgetett, de amikor megláttak abbahagyták. Feltételeztem, hogy Rólam beszéltek.

- Megkóstolod a sütit?- húzott magával Alice az édességes asztalhoz. Nem mondhattam mást, elfogadtam.

Régebben sokat ettem túrós réteset, de csak egy valaki tudta olyan finomra elkészíteni, hogy utána tényleg megnyaltam mind a tíz ujjam. Anya mindig úgy készítette el a rétest, hogy tele tömte töltelékkel. Könnyen felismertem Anya rétesét.

Alice kicsit túlzásba esett és ennek Én láttam kárát. Legalább tíz féle sütiből kaptam már kóstolót. Aztán rájöttem…
Edward Cullen! Nem tudom, hogy hol bujkálsz, de ezt még megkeserülöd!
A jó hír az volt, hogy az édesség után nem éreztem azt, hogy rosszul vagyok. A rossz hír az az volt, hogy Alice nem hagyta abba és tovább mutogatta az édességeket.

- Alice… - kértem a tizenötödik fajta sütinél egy kis pihenést. – Miért teszed ezt velem? Ha még egy falatot eszek, akkor ki fogok pukkadni, mint egy lufi.

- De olyan vékony vagy. – nézett végig rajtam. Mit keresett? A változást? De attól, hogy most tele eszem magam még nem fog meglátszani… - És Edward mondta, hogy…

- Mit mondott Edward?- kérdeztem, előre féltem a választól. Közben mindenki körénk gyűlt.

- Kár volna tagadnod. Láttam, amit láttam. – lépett elő Edward. – Talán szakemberhez kéne fordulnod.

Semmit se értettem. Milyen szakember? És mit látott? Talán Nate elárult?
Edward felmordult, ahogy meghallotta a gondolatmenetem.

- Meg se próbáld titkolni, hogy már napok óta csinálod. – mondta Edward, és Én csak abban a pillanatban jöttem rá, hogy eddig miről beszélt.

- Nem titkolom. – mondtam és körülnéztem. Most mindenki hülyének néz, ez… szuper.

- Csak aggódunk érted. A bulémia legyőzhető. – mondta Edward.

Ezt még a legrosszabb elméleteim közé se soroltam volna. Miből vonta le azt a következtetést mindenki, hogy bulémiás vagyok? Az lehet, hogy Edward elmondta, hogy mit látott, és utána Alice megpróbált felhizlalni…, de ez még nem bizonyít semmit.

Viszont bebizonyítottam – igaz csak magamnak -, hogy a vámpírok is lehetnek hülyék. Nem tökéletesek, még a gondolkodásuk sem.
Bulémiás? Én? Inkább azt mondanám, hogy egy alakváltó, aki valószínűleg beteg.

- Engedd, hogy segítsünk... – kért Edward

Hátráltam pár lépést. Edan mögöttem állt, Ő is aggódott. Gyönyörű szép szemei vannak. Kicsit megszédültem, de Edan annyira… Muszáj volt megkapaszkodnom Edanbe.

Rögtön utánam kapott több kéz is. Az elmúlt pár nap kialvatlansága most ért utol. Nem vágytam másra csak egy ágyra. És csöndre.
Edan felvett a karjába, az illata összetéveszthetetlen. Közelebb bújtam hozzá, féltem, hogy emiatt az egész miatt majd nem kellek neki.

- Nate, miért nem szóltál? Tíz nap után az emberek belehalnak a kialvatlanságba.

- De Edward, Esther nem ember.

- Az lehet, de nem is átlagos alakváltó. Később váltott és úgy látszik, hogy Neki szüksége van az alvásra. Edan, már ébren van.

- Nem kéne még aludnia? Még a végén újból rosszul lesz. – aggodalmaskodott Edan.

- Carlisle szeretné megvizsgálni. – sóhajtott Edward, de láttam magam előtt az arcát, ahogy elmosolyodik.

Legszívesebben Edwardhoz vágtam volna valamit. Azt még nem találtam ki, hogy hogyan fogok ellenállni, de valamit majd csak kitalálok…
Valaki megmozdult a fejem alatt, amire kipattantak a szemeim. Aztán amikor felnéztem és megláttam Edan ijedt arcát megnyugodtam.

- Szeretlek. – mondtam ki először hangosan.

- Én is, szeretlek.

Felültem, nem törődve Edward ellenző pillantásával.

- Semmi bajom, csak egy kis kialvatlanság. Haza megyek és jól kialszom magam.

- Sajnálom, de nem engedhetlek el. Beszélnünk kell. – állított meg Edward.

Miután mindenki kiment és elmentek az ajtó közeléből Edward leült. Várt egy percet, hogy Én is leüljek. Tétovázva ugyan, de leültem mellé.

- Nagyon sajnálom, hogy olyanokat mondtam, amikben még Én magam se voltam biztos.

- Semmi baj, te csak a látottakból indultál ki. – mosolyogtam rá fáradtan. – Én… Nate nem akart eljönni, vagyis… Azt nem akarta, hogy Én eljöjjek, csak ezt nem tette szóvá. Igen, már napok óta ez megy. Először azt hittem, hogy terhes vagyok, mert… azt szerettem volna, hogy terhes legyek. – nem mertem Edward szemébe nézni.

- Megértem, hogy vágysz egy gyerekre. És, tisztelem, hogy Edannel ezt meg akarod beszélni… - megfogta a kezem, előrerévedő tekintete arról árulkodott, hogy a múltból merít emlékeket. – Isabella álterhes volt. Meg… megpróbálta eltitkolni előlem, hogy gyereket akar. Szeretném, ha Ti boldogok lennétek, a fiammal.

- Edward… Szeretem Edant, de nem engem érdemel. Nagyon szeretem…

Tim jött be a szobába. Hosszasan nézte a kettősünket, majd vidáman megszólalt.

- Beszélgessünk!- mondta fülig érő szájjal.