2011. december 22., csütörtök

Hymon: 15. fejezet


15. fejezet

Éreztem, ahogy Emmett feláll és kimegy a szobából. Még túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek és utána menjek.
Reggel hatkor, amikor már rég fent szoktam lenni, de ma nem így volt, megcsörrent a telefonom. Kis híján leestem az ágyról. Álmosan, de beleszóltam a telefonba.
- Halló!
- Szia Cherry! - köszönt a vonal túlsó végéről Carlisle.
- Carlisle? Miért hívsz ilyen korán? - kérdeztem a hangomban egy kis éllel.
- Bocsánat, ha felébresztettelek, de van egy jó hírem. – A hangja a jónál kicsit elbizonytalanodott.
Egy kicsit elgondolkoztam, hogy mi lehet az, amit Carlisle akar velem közölni. Aztán rájöttem.
- Semmi baj. Csak később keltem.
- Értem… Szóval sikerült elintéznem, hogy részmunkaidős állást kapj. Minden hétfőn és szerdán. És ma kezdesz.
- Köszi! – Az i-t hosszan elnyújtottam.
- Nincs mit. Akkor délután találkozunk.
- Rendben. Szia! - köszöntem el.
- Szia! - hallottam, majd a beszélgetés végét jelző sípolást hallottam.
Letettem a telefont az éjjeli szekrényre, majd felkeltem az ágyból. Nyújtóztam egyet és elindultam ki a szobából.
A Tv hangosan szólt. Valami baseballmérkőzés mehetett, mert a kommentár hallatszódott olyan nagyon. Néha még Emmett brummogás szerű hangját is fel lehetett fedezni, amint a bírót szidja.
Egy kocsi állt fel a felhajtóra. Nem ismertem fel a hangját, de gondoltam, hogy valamelyik Cullené az. Túl halk volt a többi autóhoz képest.
Mivel amerikai konyhám van, így Emmett könnyűszerrel észrevette, hogy a konyhában csinálom a szendvicseket.
Nem tudom, hogy miért nem állt fel. Általában már rég az ölelésébe zárt és…
- Au – jajdultam fel, miután megvágtam a kezem.
Emmett egy pillanat alatt ott termett és egy törülközőbe csavarta a vérző kezem.
Arca komor volt és nem nézett a szemembe. Épp, mikor megkérdeztem volna, hogy mi baja van. az ajtón bejött Alice.
Odaszaladt és átölelt. Emmett rám nézett. Megfogta a kezem, amelyiket nem vágtam el. Miután Alice elengedett, Emmett húzott magához. Nem értettem, hogy mire ez a felhajtás.
Amikor Emmett megcsókolt, éreztem benne a feszültséget. Én nyugodt voltam, de zavart, hogy ő olyan feszült.
- Emmett? Mi a baj? - kérdeztem, miután elszakadtunk egymás ajkaitól.
- Semmi. Csak azon gondolkodtam, amit tegnap mondtál – mondta, miközben a hajamat a fülem mögé tette.
- Nem lesz semmi baj, te magad mondtad.
- Tényleg nem lesz semmi baj, hisz itt vagyunk mi is – mondta Alice, majd sarkon fordult és kiment. Hallottuk, hogy csapódik az autó ajtaja.
- Alice miért jött? - kérdeztem, amikor már csak kettesben voltunk a szerelmemmel.
- Csak azért, hogy ne késsünk el a suliból.
Emmett kézen fogva felvezetett a szobámba, és míg én a ruhámat kerestem, addig ő a táskámba pakolt be.
- Lesz ma tesid? - kérdezte és már át is ölelt.
Én meg csak egy szál fehérneműben élveztem a puszilgatásait a nyakamon.
- Igen… Vagyis nem – mondtam nevetve.
- Akkor most igen vagy nem? - kérdezte és a táskám felé mutatott. Elgondolkoztam, hogy vajon hogy tudja bepakolni azt a rengeteg cuccot úgy, hogy még csak kicsit sem látszik tömöttnek a táskám. A kezével a szemem előtt integetett.
- Nem. Az igent másra értettem – pirultam el.
Emmett csak elmosolyodott. Magához húzott egy csókra, majd táskámmal a vállán elindult ki.
Gyorsan felkaptam magamra egy ruhát, majd Emmett után mentem.
Emmett már az autóban ült.

A suliban minden káosz volt. Az egyik új diák, mert négy új diák jött a suliba, leesett a bordásfalról és eltörte a kezét. Szerencsésnek mondhatta magát, mert csak a kezét törte el. Én valószínűleg nem úsztam volna meg ennyivel.
Emmett a menzán csak a reggeli baseballmérkőzésről beszélt. Az én gondolataim csak arról a diákról szóltak. Feszülten néztem körül legalább tízszer. Alice is követte a szememet.
- Mit nézel? – kérdezte, és kezével megrázta a karomat, hogy figyeljek.
- Semmit – mondtam gyorsan, majd Emmettre pillantottam, aki már csöndben engem figyelt.
- Aha… - jegyezte meg Alice.
Rámosolyogtam. Emmett szorosabban húzott magához. És most ő nézett körül feszülten.
- Mi az? - kérdeztem és figyeltem a reakcióit.
- Egy vámpír és egy alakváltó. Vajon mit kereshetnek itt? Egy alakváltónak La Pushban a helye. – A végét már csak a fogai között szűrte.
Én is arra néztem amerre ő, majd megláttam, hogy kiket néz.
Éppen akkor néztek Ők is felénk. Nem jöttek hozzánk. Ránéztem Emmettre és megértettem, hogy miért. Emmett kezében a villa már a törés felé hajlott. Megfogtam a kezét és megsimogattam a másik kezemmel.
- Emmett. Curranty az unokatestvérem és neki is kell tanulnia. Jack pedig nem hagyja egyedül őt. Ezt ugye megérted?
- Cherry… Megértem – mondta és megcsókolt.
Az ebédelés utána Jack és Emmett véletlenül összefutottak. Emmett hitt nekem, hogy nem csaltam meg, de Jackre még mindig neheztelt, hogy megcsókolt engem.
Tovább húztam Emmettet egy verekedés elkerülése érdekében.

Iskola után nem haza mentem, hanem a kórházba.
Mikor beléptem, először csak körülnéztem, majd elkezdtem keresni a nővérpultot.
Nem kellett sokat keresnem. A pultnál egy fiatalabb nő állt.
- Jó napot! - köszöntem neki.
- Szia! Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Dr. Cullent keresem. Részmunkaidős állás miatt jöttem.
- Ilyen fiatalon még nem… - Nem fejezte be a mondatát, elpirult és zavarában mosolygott.
- Lilian. Mit nem még? - kérdezte egy számomra oly’ ismerős hang.
- Semmi. Csak ez a fiatal lány részmunkaidős állást keresett itt. Akartam neki mondani, hogy ilyen fiatalokat még nem veszünk fel – mondta büszkén és boldogan.
- Ez igaz, de emlékszik mit meséltem? Arról a lányról, aki orvos akar lenni.
- Igen, emlékszem. – Lilian szájáról lehervadt a mosoly.
- Cherry, miért nem szóltál, hogy itt vagy?
- Én próbáltam – mondtam és hátrafordultam, hogy Carlisle szemébe tudjak nézni.
- Lilian, máskor szóljon, ha Cherry itt van. – mondta Carlisle, majd a vállaimat átölelve indultunk el. – Az első napodon egy igen ,,laza” feladatod lesz – mondta és kinyitott egy irodaajtót.
Az ajtón a Dr. Carlisle Cullen név állt.
Az iroda belülről szép és kényelmes is volt. Nem volt kicsi, hogy ne férjenek el benne a szükséges tárgyak, de nagy sem volt. Carlisle adott egy fehér köpenyt nekem, pont olyat, mint amilyen rajta volt.
Mint az övén, az enyémen is volt egy név. Bele volt hímezve a nevem.
Carlisle-lal elindultunk az irodából egy kórterem felé.
Carlisle benyitott, majd intett, hogy kövessem.
Az ágyon egy lány feküdt, a keze be volt gipszelve. Az ágyánál egy fekete hajú férfi ült.
- Cherry. Szia! - köszönt a lány, akit a sokktól csak most ismertem fel.
- Plumy. Mi történt? - kérdeztem és a szívem a torkomban dobogott.
- Leestem a bordásfalról és eltörtem a kezem. Jó benyomás az első nap? - kérdezte nevetve. – Had mutassam be Adamet. Adam a barátom.
- Cherry Winkins – nyújtottam kezet.
- Adam Volturi – mutatkozott be ő is.
Carlisle kiment a kórteremből, míg én bent maradtam és először megvizsgáltam, majd beszélgettem Plumy-val és Adammel.
Az idő gyorsan eltelt és nekem haza kellett mennem.
Plumy is hazamehetett.

Otthon fáradtan dőltem be az ágyba. Emmett az este megint engem nézett. Hűvös testének a közelsége lehűtött és megnyugtatott.
A kezét a hátamon éreztem. Végigsimított rajta. Libabőrös lettem, de nem fáztam, hanem a jó érzéstől.
Boldogan aludtam el és vártam a holnapi napot. Egy új nap. Egy új kihívás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése