Hymon II: 13. fejezet

A hasam nagyon fájt. Emmett szorosan fogott.
- Nagyon fáj. – a könnyeim lassan csorogtak le az arcomon.
- Nem lesz semmi baj. – Carlisle próbált megnyugtatni, nem sok sikerrel.
- Cher, nyugodj meg!- nyomott egy csókot a homlokomra Emmett.
- Emmett, bocsáss meg!- sírtam.
Beszívtam az illatát. Méz és kamilla töltötte be az egész orrom. Próbáltam csak a légzésre koncentrálni, de a fájdalom nem akart szűnni.
Emmett bevitt egy szobába – Carlisle dolgozószobája – és letett egy kórházi ágyhoz hasonló ágyra.
Carlisle a hasamra tette a kezét. Az arca nem sok jóról árulkodott.
- Carlisle?- Emmett hangja ideges volt.
- Emmett, menj ki!- kérte Carlisle.
- Nem!
- Emm, kérlek!- hangom a fájdalomtól eltorzult.
- Majd visszajöhetsz. – mondta Carlisle.
- Oké. – Emmett lassan kiment a szobából.
Carlisle megvizsgált.
- Cherry, most kapsz gyógyszert. Infúzión keresztül.
- Szuper.
Carlisle megcsinálta az infúziót és a gyógyszer lassan elkezdett csöpögni. Carlisle behívta Emmettet.
- Carlisle, mi van velük?- Emmett idegesen ült le mellém és fogta meg a kezem.
- A méhszáj még jobban kinyílt. – mondta Carlisle.
- És ez mit jelent?
- Cherrynek ezentúl feküdnie kell és három napig gyógyszert fog kapni infúzión keresztül.
- De ugye nincs semmi bajuk a piciknek?
- Mindjárt csinálunk egy ultrahangot és utána egy szívhangot is nézünk.
Mindig elcsodálkoztam, hogy Cullenéknek – most már nekem is – mennyi mindenük van.
Carlisle bekapcsolta az ultrahangot. Kent valami zselé szerűséget a hasamra. A monitoron a két pici jelent meg.
- Milyen édesek. – mondtam és örömkönnyek szöktek a szemembe.
- Ott vannak a kisbabáink. – Emmett hangja már nyugodt volt.
Kezdtem elálmosodni.
A szívhang vizsgálat előtt elaludtam…

Valamikor az éjjel közepén arra ébredtem, hogy fáj a hasam. Nagyon megijedtem.
- Nyugi, Cher! Ez csak a gyógyszer miatt van. – Emmett a karomat simogatta.
- Emmett én félek.
- Nem lesz semmi baj.
- Annyira jó volt kimondani az igent. És most mégis itt fekszem.
- Lehet, hogy el kellett volna halasztani az esküvőt.
- Nem. A picik így már biztosan Cullenek lesznek.
- Gondolkodtál már a neveken?
- Igen. Maxim Emmett, Emese Mary, Emily Adriana, Tom Andreas.
- Te már mindenre felkészültél.
- Baj?- ijedtem meg.
- Nem. Megértem, hisz sokáig egyedül voltál.
- Ha szeretnéd, akkor még átbeszélhetjük.
- Cherry! Tetszenek ezek a nevek. Az meg külön tetszik, hogy az én nevemet akarod adni az egyiküknek.
- Emmett, én sose felejtettelek el. Egyszerűen nem ment. És érzem, hogy egyikük fiú.
- Én sem felejtettelek el.
Emmett nyomott egy puszit a hasamra.
- Most már hagyjátok anyut aludni. – mondta a hasamnak. – És neked sem ártana az alvás. – mondta ezt már nekem.
- De ugye itt maradsz?
- Itt.
Kedvenc altatódalom dúdolta.

Reggel már nem fájt a hasam. Esme jött be egy tálcával a kezében.
- Jó reggelt!
- Esme. – a hangomtól megijedtem. Szinte csak nyöszörgés volt.
- Jaj, kicsim. Ez a gyógyszer… - leült mellém. – Igyál egy picit. Csináltam két szendvicset.
- Köszönöm. Teljesen kiszárít ez a gyógyszer.
- Carlisle elmondta a mellékhatásokat. Köztük van az is, hogy kiszárít. És, hogy fáradt leszel tőle.
- Ezért vagyok álmos?! Nem vagyok éhes.
- Cherry, enned muszáj!
Nem ellenkeztem. Megettem az egyik szendvicset, de utána elnyomott az álom.

Másnap már volt étvágyam, de enni mégsem tudtam annyit. Emmett és Carlisle együtt léptek be az ajtón.
- Hogy van a kismama?- kérdezte Carlisle.
- Éhesen. Ma még nem ettem.
- Tudom. Vért veszek. – mondta Carlisle.
- Biztos?- a vérvételtől kiráz a hideg.
- Biztos.
Carlisle egy hatalmas tűvel közeledett. Behunytam a szemem.
Gyorsan csinálta és nem is fájt annyira.
- Meg is vagyunk.
- Nem hiszem el, hogy a hiper-szuper vámpírszaglás nem érzi, ha valami nem stimmel. – jegyeztem meg félhangosan.
- Kutattál?- kérdezte nevetve Carlisle.
- Igen, hogy miket kell tudni róluk. És egy csomó érdekességet találtam.
- Mi vámpírok tényleg érezzük a változást. Ezért sem fogod tudni eltitkolni, ha elfolyik a magzatvíz.
- Szuper, megint a magzatvíznél tarunk. AZ még odébb van. Mikor álhatok fel innen?
- Miután megszülted a gyerekeket.
- Három. Hónapig. Kell. Feküdnöm?
- Plusz-mínusz.
- Akkor valami altatót kérek. – Emmett közelebb jött. – Te mit akarsz?
- Cherry…
- Nem! Bármit is akarsz.
Emmett egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkamra. Átkaroltam a nyakát.
Emmett lassan felvett.
Csak, amikor kiléptünk az ajtón akkor vettem észre, hogy a tiltakozásom a semmibe fulladt.
Emmett átvitt a szobánkba és letett az ágyra.
- Maradj itt, kérlek! – oldalra fordultam.
- Rendben.
Emmett betakart, majd lehajolt.
Leült az ágy szélére kezében egy szőrgombóccal. Elkezdtem simogatni.
- Gondolkoztál már azon, hogy, hogy fogják hívni?
- Tara. – mondtam és közelebb húztam magamhoz a kiskutyát.
- Aranyos.
Tara a kezemben elaludt.
- Cherry, köszönöm. – adott egy csókot Emmett.
Ásítottam, majd lassan elaludtam.
Még éreztem, ahogy Emmett lefekszik mellém.