2. fejezet:
Költözés
Kramisha még nem kelt fel, amikor elkezdtünk pakolni. Hagytuk had aludjon. Edward nem mert az este elmenni mellőle, mert annyira felment a láza. Reggel is csak nagy nehezen sikerült kibújnia alóla. Amikor benéztem hozzájuk akkor még Kramisha Edwardon feküdt. A fiam néha megsimogatta a hátát.
Már minden készen állt az útra, reggel Carlisle-lal voltunk bent a gyámhivatalnál és véglegesen a nevünkre vettük Kramishát. Még mindig nem ébredt fel, ezért a karomba vettem és egy pokróccal betakarva kivittem az autóba.
Álmosan megdörzsölte a szemét, majd kinyitotta.
- Jó reggelt!- simítottam végig az arcán
- Már indulunk is?- kérdezte.
- Igen. – nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd beszálltam az anyósülésre, hogy Edward be tudjon ülni Kramisha mellé.
- Szia! Köszönöm azt a szép altatódalt. Annyira tetszett. – fogta meg Kramisha Edward kezét.
Ha tudtam volna biztos sírok örömömben. A két gyermekem szereti egymást és nekem ez a legfontosabb. A lányom és a fiam.
Carlisle a kezét a combomra tette.
- Min jár az eszed?- kérdezte kedvesem.
- Semmin. Csak most minden olyan csodálatos.
- Igen, az. És az is marad.
Nem mondta, hogy örökre, de én tudtam. Kramishára néztem. Éppen Edwarddal beszéltek arról, hogy sok fényképet kell készíteni.
- Nem, Anya! Nagyon sok képet kell készítenünk. – javított ki a fiam.
- Igen, Anya!- helyeselt alányom is, majd odasúgta a fiamnak. – Mire gondolt?
Cinkosan összemosolyogtak valamin. Carlisle is nézte Őket a visszapillantó tükörből.
- Igen, Apa, de szerintem ez csak egy ártalmatlan képesség.
- Naaaa, Edward! Azt mondtad, hogy nem mondod el. Így csökkent az esélyem… - elharapta a mondat végét.
Valamire készülnek. Ez a tudat nyugtalanná tett. Remélem semmi…
- Anya, ne idegeskedj ennyit! Semmi rossz. A képekhez van köze. – nyugtatott meg Edward.
- Anyu, én nem szeretném, ha miattam… szóval, inkább elmondom. Képeket és videókat akartam készíteni, de ha nem szeretnéd… - szontyolodott el Kramisha.
- Nem, kicsikém, nyugodtan készíthetünk videókat. Bármiről, amiről csak szeretnél. – fordultam hátra és végig simítottam először Kramisha, majd Edward arcán.
Előre fordultam és néztem az autópályát. A fák villámgyorsan haladtak el mellettünk. Néha hátranéztem, de Edward úgy nézett rám, hogy egy idő után már nem néztem hátra.
Kezdett beesteledni és Kramisha elaludt. Edward az altatódalát dúdolta, miközben ő békésen szuszogott.
Mikor megérkeztünk új házunkhoz még aludt. Felvettem a karomba és bevittem. A nappaliba letettem a kanapéra, hogy tudjak segíteni a fiúknak a kipakolásban.
Gyönyörű, háromemeletes ház volt, hat cédrusfa határolta. A közelben volt a kiserdő, és egy kis földút vezetett el a házhoz.
Carlisle finoman átkarolta a derekam.
- Tetszik?- kérdezte gyengéden.
- Nagyon. Nem fog feltűnni az embereknek, hogy csak így ide jöttünk?
- Nem hiszem. Holnap felkeresem a helyi kórházat, Edward pedig beiratkozik az iskolába. Kramisha még egy évet várhat az iskolával, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Úgy terveztem, hogy egy pár évet itt tölthetnénk, mivel Kramisha változik így az embereknek később tűnne fel, hogy mi nem. Persze ezt még át kell beszélnem Edwarddal is.
- Miért pont Forks?
- Mert itt mindig esik az eső. – mondta Szerelmem nevetve.
- Oh… Akkor többet járhatunk az utcán. Többet barátkozhatunk?
- Igen, hacsak az emberek nem menekülnek el, úgy, mint Houstonban. És te, mit szeretnél csinálni?
- Egyenlőre itthon maradok, majd ha Kramisha is iskolába jár, talán munkát vállalok egy lakberendezési üzletben.
- Ahogy szeretnéd. – puszilt meg, majd kézen fogva bementünk a házba.
Kramisha Edward ölében ült és nézték a TV-t. Felpillantottak ránk, majd tekintetükkel újra a TV-re összpontosítottak.
Egy bűnügyi film ment éppen. Egy picit belenéztünk mi is Carlisle-lal. Egyetértettünk abban, hogy ez nem kislányoknak való műsor.
- Kramisha, késő van. Ideje nyugovóra térni. – mondtam és kinyújtottam a kezem, de nem is figyelt rám. – Kramisha!- figyelmeztettem.
- Mindjárt, Anya, mindjárt kiderül, hogy a szakálas férfi volt a gyilkos. – mondta még mindig teljesen átszellemülve.
- Nem ő a gyilkos, hanem a szőke nő. – ellenkezett Edward.
- A nőknek nincs olyan nagy kezük. És szegény nyomozó nőt egy férfikéz szorongatta, nem egy női. – mondta a lányom és kinyújtotta a nyelvét Edwardra, majd gyorsan megnézte a kezeit.
Edward vitatkozni akart vele, de egy fekete hajú nyomozó letartóztatta a szakálas férfit.
- Én megmondtam. – puszilta meg Kramisha Edward arcát, majd boldogan elém libbent és megölelt.
- Honnan tudtad?- kérdezte Edward sértődötten, de egy kicsit megenyhülve a puszitól.
- Mondom, hogy a kéz. És a szeme. A szem a lélek tükre. – a fiam keze ökölbe szorult. Ő úgy tartotta, hogy nekünk nincs lelkünk, míg Carlisle szerint volt. – Edward?- lassan sétált egyre közelebb a testvéréhez. – Mi a baj?- nézett mélyen a szemébe.
- Semmi, hugi. Menj szépen aludni. Holnap is van nap. – mondta Edward és megsimogatta az arcát.
- Van lelked. Én tudom. – tette pici kezét Edward mellkasára, oda ahol a szíve volt. – Jó éjt!- adott még egy puszit, majd odalibbent Carlislehoz. – Apu, holnap fennmaradhatok egy kicsit tovább? Csak egy picit. – mutatott egy milliméteres távolságot az ujjaival. Carlisle rám nézett, nemet intettem.
- Miért szeretnél ilyen későig fennmaradni?
- Mert holnap lesz annak a farkasos történetnek az utolsó epizódja. Olyan szép farkasokat mutatnak be mindig. A havas hegytető… Apu, kérlek!- könyörgött Kramisha. Carlisle állta a nézését.
- Rendben, legyen. – egyezett bele.
- Köszönöm, Apu. – lábujjhegyre állt, hogy közelebb legyen Carlisle arcához, de még így is le kellett hajolnia Szerelmemnek.
Ránéztem a férjemre jelezve neki, hogy erről még beszélünk, de a kislányunk kézen ragadott és felhúzott az emeletre, majd a lépcső tetejénél megtorpant.
- Jobbra. – adtam neki útmutatást.
Hagyta, hogy én vezessem a szobájáig. Egy halványpiros szobába léptünk be. Egy kisebb baldachinos ágy volt a szoba bal sarkában. Jobb oldalon egy íróasztal és egy faszekrény állt.
- Ez az én szobám?- lépkedett körbe.
- Igen. Tetszik?
- Köszönöm. – borult a nyakamba. – Olyan jók vagytok velem. Szeretlek, Anya!
Megsimogattam a fejét. Mikor elengedett a szekrényhez léptem és kinyitottam azt. Kerestem egy pizsamát.
Miután átöltözött befektettem az ágyba. Betakargattam és nyomtam egy puszit a homlokára.
- Anya, maradj itt. – kért.
Elhúztam az íróasztaltól a széket és leültem rá. Simogattam a fejét, hátha attól gyorsabban elalszik. Éjfél után tudott csak elaludni. Halkan kiosontam a szobából és lementem a nappaliba.
Carlisle Edwarddal beszélt, valószínűleg azt itt tartózkodásunkról. Leültem Carlisle mellé és figyeltem a beszélgetést.
- Elaludt?- nézett rám Kedvesem és a fiam.
- Igen. Remélem, nem álmodik rosszat. Olyan nehezen alszik el. – hajtottam a fejem Carlisle vállára.
- Még mindig fél. Ez érthető, amiken keresztül ment. – nyugtatott meg Carlisle.
Edward elnézést kért, majd kiment az erdőbe vadászni.
Csak ültünk ott, a kanapén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése