Hymon II: 16. fejezet

Három nap után belejöttem az anyaságba. Emmett a pelenkázást szerette nagyon.
- Szeretlek. – súgta a fülembe. Éppen a konyhában voltunk.
- Én is.
- Olyan csendesek a babák, mintha nekünk akarnának jót.
- Emmett, kérlek!
- Cherry, te nem akarsz?- kérdezte idegesen.
- Nem erről van szó.
- Akkor?- csókolt a nyakamba.
- Em…
Emmett nem engedte, hogy befejezzem. Szenvedélyesen megcsókolt. Nem bírtam ellenállni. Lassan felhúzta a ruhám, majd elhajította. Feltett a pultra és tovább folytatta a csókot.
Még mielőtt bármi is történhetett volna az egyik baba – valószínűleg Emily – felsírt.
- Emily. – Emmett is megérezte, hogy melyikük sír.
- Megyek. – gyorsan magamra kaptam a ruhámat.
Felszaladtam a lépcsőn.
Emily érdeklődve pislogott. Mikor meglátott felém nyújtotta a kezét.
- Hát, szia. Mi a baj?- gügyögtem a kislányomnak.
,, Leesett egy kődarab.”- hallottam meg a kislányom gondolatát.
Először megijedtem, de rájöttem, hogy a gyerekeim biztos tudnak telepatikusan üzenni.
- Semmi baj, kicsim. – ringattam álomba.
,, De én csináltam.”- hallottam meg az utolsó gondolatát, majd elaludt.
Ő csinálta? Ezt, majd meg kell beszélnem Emm-mel.
Megkerestem a kődarabot, kivettem és utána betettem a kiságyba Emilyt.
A kő szív alakú volt. Eltettem a zsebembe.
Átsétáltam Maxim szobájába. Maxim békésen aludt. Betakartam, majd kimentem a szobából.
Emese akkor ébredt fel, amikor beléptem. Kivettem a kiságyból.
- Na, mi újság? Hogy aludtál?- néztem a babaarcocskát.
,, Jól. Anyu, nekem miért nincs képességem?- törte a fejét.
Nem szerettem volna, hogy ilyeneken gondolkozzanak.
- Majd… Élvezzétek ki a gyerekkort.
,, Anyuci, én bízom benned. Mikor látogat meg a nagyi? És Alice néni?”
- Hiányoznak? Nekem is.
- Cheryyyy!- Alice futott be. Az i-t hosszan elnyújtva.
- Emlegetett szamár. – mosolyogtam a lányomra.
- Ki a szamár? Inkább add ide az unokahúgom!- követelődzött Alice.
- Tessék!- adtam át neki a lányom. – Esme itt van?
- Itt. De vigyázz, mert Jasper és Maxim nagyon egyetértenek. – mondta nevetve.
Kiléptem a szobából. Út közben benéztem Maxim szobájába. Jasper a kezében tartotta Maximot és beszélt hozzá.
Leszaladtam a lépcsőn. Esme és Carlisle egymás mellett álltak és Emmett-tel beszélgettek. Lassan odasétáltam Emm mellé. Átkarolt.
- Szia, Cherry!- köszönt Esme.
- Szia!- boldog voltam, hogy a családom itt van.
- Hogy érzed magad?
- Jól. Kezdek belejönni.
Még elbeszélgettünk. Volt valami feszültség. Az egyik pillanatban boldog voltam a másikban már sírtam volna.
,, Anyu úgyse tudja meg. Köszi Jasper bácsi.”- hallottam meg Maxim gondolatát.
- Elnézést. – mentem fel a lépcsőn.
Jasper és Maxim nevettek.
- Remélem, jól érzitek magatokat.
- Igen. – mondta Jasper.
- Örülök.
Egy párnával megdobtam Jaspert. Direkt úgy, hogy Maximot is érintse egy kicsit.
- Hé!
- Játszadoztok az érzéseimmel? Nesze nektek. – mondtam mosolyogva.
- Megadjuk magunkat. Kérlek, Cher.
- Oké, de, ha…
- Nem fogjuk. – tette a szívére a kezét Jasper.
Lementem a lépcsőn. Visszamentem Emmetthez.
- Na?- kérdezte Emm.
- Mi na?
- Mit csináltál?
- Párnacsata. – mondtam.
- Párnacsata?- kérdezte Esme.
- Valami olyasmi. Én dobáltam Jaspert.
- Cherry… - kezdte Emm.
- Jasper és a fiad az ÉN érzéseimmel játszottak.
- A fiam?
- Tudod Maxim. Édes kisfiú. Nagyon szereted…
- Jól van, na. Tudom, hogy ki a fiam. De, hogy játszott volna az érzéseiddel? Még beszélni se tud.
- Emmett, te tiszta hülye vagy.
- Most miért?
- Ehhez fáradt vagyok. Majd…
Karon ragadtam Esmet és kimentünk a teraszra.
- Mi a baj?
- Nincs baj, csak…
- Ha a csak szócska ott van, akkor máris van valami.
- Minden olyan zavaros.
- Mi minden?
- Hát… Először is szültem három gyereket és az elején fogalmam se volt, hogy mikor mit kell csinálnom. Mintha nem lennének anyai ösztöneim.
- Értem.
- Másodjára, mindegyik gyerekemnek van képessége kivéve Emesének, ami fura. Persze a telepatika megvan mindegyiküknek. Maxim tudja az emberek érzéseit manipulálni. Emily meg valószínűleg az öt elemmel van kapcsolatban.
- De Emese nem tud semmit. Ez bánt?
- Nem bánt, csak sajnálom. Nem tudom, hogy hogyan fogom elmondani neki. Nincs hozzá bátorságom.
- Nem mered neki elmondani? Miért?
- Mert nálam se rögtön ,,jelentkeztek”.
- Értem. Akkor lehet, hogy Emesénél is majd később ,,jelentkeznek”.
- Remélem.
- Mi bánt még?
- Itt vagy te, egy végtelenül jó anya, aki…
- Cherry, miattam ne aggódj.
- De én annyira szeretném, ha neked is teljesülne néhány kívánságod.
- Hidd el én is szeretném, de nekem ez jutott. És én boldog vagyok. Itt van nekem a világ legjobb férje, Carlisle. És vannak gyerekeim. Mi már megtanultunk így élni.
- Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát. – hajtottam le a fejem.
- Cherry, te egy végtelenül aranyos, kedves lány vagy. Úgy szeretlek, mint a saját lányomat. Boldog vagyok, mert vannak unokáim.
Megöleltem Esmet.
Nagyon szerettem, mintha az anyukám lenne.
Bementünk a házba. Carlisle és Emmett beszélgettek. Csöndben felmentünk Emily szobájába.
Kivettem a kiságyból és átadtam Esmenek.
Úgy fogta, mintha egy törékeny váza lenne.
Jó volt őket elnézni. Csöndben kismentem a szobából...