Hymon II: 9. fejezet

A hatalmas üzlet belülről még hatalmasabb volt. A szám tátva maradt.
- Csukd be!- mondta Alice.
- Alice, ez, ez hatalmas. – mondtam akadozva.
Alice csak bólintott, majd kézen fogva elkezdett húzni. Hatalmas volt az üzlet, de barátságos színe megnyugtattak.
Alice egy pulthoz húzott.
- Jó napot!- köszönt egy magas, vékony nőnek.
- Jó napot! Miben segíthetek?
- A barátnőm nemsokára férjhez megy és szeretnénk ruhát nézni. – mutatott rám Alice.
- Oh, gratulálok.
- És lenne még valami. – kezdte Alice. – A barátnőm öt hónapos terhes, de valószínűleg az esküvőig még nőni fog a hasa.
- Értem. Akkor olyan ruhát kell keresnünk, amit még lehet változtatni. – gondolkozott el az eladó.
- Valami egyszerűt szeretnék. – vágtam közbe, mielőtt Alice elkezdett volna csacsogni.
- Értem. – bólintott az eladó.
Egy külön részlegre mentünk. Furának, de egyben érdekesnek is találtam, hogy egy nagyon drága üzletben egy kismamáknak fenntartott részleget is kialakítottak. Nem arról volt szó, hogy rossz ötlet volt, de biztos, hogy nagyon drágák a ruhák és kötve hiszem, hogy van annyi pénzem, bár, ha Alicen múlik…
- Szerintem ez még neked is tetszeni fog. – rángatott meg Alice.
Alice egy hófehér, selyemruhát tartott a kezében.
- Hófehér… - nyeltem egy nagyot.
- Hé, az régen volt szokás. Nem fog senki lehurrogni, hogy nem tört fehér ruhában mész férjhez. – értette meg Alice.
- De Alice, ez annyira…
- Visszamegyek a helyemre, ha szükségük van, valamire szóljanak. – mondta az eladó.
- Szóval, Alice egy száz valahány éves pasihoz megyek feleségül. – fojtattam miután az eladó elment. A kezemmel egyet mutattam. – A pasim családja se mai darabokból áll. – mutattam kettőt. – És már nem vagy szűz, tehát elég nagy égés az, hogy nem tartom tiszteletben a hagyományokat.
- Senki sem fog haragudni. – nyugtatott Alice. – Próbáld fel.
- De csak próba. – emeltem fel a mutatóujjam.
- Oké. – vigyorgott Alice.
Bementem a próbafülkébe és elkezdtem levetkőzni. Mikor már csak fehérnemű volt rajtam belenéztem a tükörbe. A hasam már nagyon nagy volt. Finoman megsimogattam a hasam és elmosolyodtam, amikor a picik elkezdtek rugdosni.
A selyem kedvesen cirógatta a lábam, majd az egész testem. A ruha lágyan omlott rám.
- Gyere ki!- hirtelen elhúzódott a függöny és Alice tát szájával találtam szembe magam. – Azt a…
- Alice!- szidtam le még mielőtt elkezdett volna káromkodni.
- Bocsi, de ezt a ruhát rád szabták. – mondta és kétszer megforgatott.
A szoknya a magasba emelkedett. Nevetve ültünk le egy puha puffra.
- Állapotosan megyek férjhez, ami szerintem ,,bűn”. – mondtam.
- Dehogy is. Cherry, Te és Esme ugyanazon a nézőponton vagytok. Esme még abban a korban élt, amikor ezt bűnnek tartották. Carlisle viszont nem engedte és így Esme fehérruhában ment férjhez.
- Értem. Esmenek született gyereke, ugye?- tudtam a választ és tudtam, hogy Esme átérzi azt, amit most én is átélek.
- Igen. – Alice szomorúan válaszolt. – De meghalt.
A kezem önkétlenül is a hasamra csúszott. Aztán témát váltottam.
- Nagyon nagy benne a hasam?- pattantam fel.
- Nem, de szerintem a hasadat is megmutathatnád. – Alice felpattant és hátul babrált valamit.
A ruha összeszűkült.
- Ezzel a fűzővel be lehet állítani…
- Alice, muszáj, hogy mindenki lássa a hasam?
- Igen. Van egy valami amiben Emmett és Én egyetértünk. – húzta ki magát.
- Fülelek.
- Te vagy a legszebb kismama.
- Ez hülyeség.
- Nem, nem az. Ahhoz képest, hogy ikreket vársz, nem látszik akkorának. – tárta ki a karját Alice. – Mindenki szerint gyönyörű vagy.
Megint nevetésbe törtünk ki.
Visszamentem a próbafülkébe és visszavettem a ruhámat. Alice elvette tőlem a ruhát.
Még körül néztünk és beszélgettünk. A pénztárhoz vezető úton eszembe jutott valami.
- Öhm… - meggondoltam és inkább elhallgattam.
- Mondjad!- kíváncsiskodott Alice.
- Kutya. – csak ennyit mondtam.
- Kutya? Értsem úgy, hogy szeretnél egy kutyát?- vonta fel tökéletes szemöldökét.
- Valahogy úgy. De, ha szerinted ez rossz ötlet, akkor csak, amikor hazaköltöztem akkor szerzek be…
- Nem, nem. Csak a többiekkel is meg kell beszélni. – mondta a végén már mosolyogva.
- Akkor nincs veszve minden.
Gyorsan kifizettük a ruhát, majd távoztunk.
Alice ügyesen elrejtette a ruhát a titkos csomagtartóba, ami a csomagtartó alatt helyezkedett el.
A visszautat végig beszélgettük. Alice már a hajamat és a sminkemet tervezgette. A ház díszítését már csak ledarálta nekem. Csodáltam, hogy semmit sem felejt el. Velem néha megesett.

A nappali kivételesen üres volt. Leültem a TV elé és bekapcsoltam azt. Az egyik latin-amerikai sorozat ment benne. Árva angyal volt a címe. A főszereplőnő Marichuy nem rég szült és eltitkolja a kicsit az apja elől. Nem nagyon néztem az elejét, de egy ideje leragadtam és már kíváncsi voltam a folytatásra.
- Árva angyal. – ült le mellém Esme egy tálca levessel.
- Igen és köszönöm. – nyomtam egy puszit az arcára, majd elkezdtem enni.
- Szeretem ezt a sorozatot.
- Én is. – mondtam az utolsó falatot is lenyelve.
- Gyorsan megetted. Palacsintát vagy valami sütit ennél szívesebben?
- Csináljunk együtt sütit. – Esme már állt volna fel. – De persze csak Árva angyal után.
Együtt izgultuk végig Marichuy történetének mai részét. A sorozat után egyszerre álltunk fel és mentünk a konyhába. Esme elővett egy receptfüzetet és elkezdtük lapozgatni. A választott süti neve: Túrós süti-nek volt beírva.
- Túrós süti?- kérdeztem, mert az összes többi sütinél ,,sütemény” volt leírva.
- Még lánykoromban írtam.
- Bocsánat. – sütöttem le a szemem.
- Ugyan már. – mondta nevetve. – Inkább vedd ki a hűtőből a tejet, túrót és…
- És ennyi. – nevettem vele együtt. A hűtőben nem volt paradicsom, szerencsére.

A süti gyorsan kész volt. Az illata belengte az egész házat. A konyhába beszaladt egy macska. Ránézésre Karthauzi fajta volt.
- Egy macska?- kérdeztem.
- Nem tudom, hogy került ide. – mondta Esme.
A cica hirtelen eltűnt és helyette Plumy állt előttünk.
- Nem vagyok macska. – húzta ki magát.
- Hát azt látom. – mondtam és átöleltem.
- Igazából búcsúzni jöttem. Elmegyünk Olaszországba és Párizsba Adammel.
- Ez szuper.
- Igen. – bólogatott.
- Jó utat. – ölelte át Esme Plumyt.
- Köszönöm. Te pedig vigyázz magadra. – mutatott rám.
Miután elköszöntünk tőle elment.
Leültem az egyik székre és megkóstoltam a sütit.
- Ez nagyon finom.
- Miért érzem azt, hogy kérdezni szeretnél valamit?- nézett Esme.
- Hatodik érzék? De igazad van. Mindig is szerettem volna egy kiskutyát. Aki néha elesik és bukdácsolva megy.
- Nekem volt kutyám. De miért félsz ettől a kérdéstől?
- Esme, én most egy ideig itt fogok lakni és nem szeretnék kellemetlenséget okozni.
- Megbeszélem Carlisle-val.
- Köszönöm.
A süti gyorsan elfogyott. Elköszöntem Esmetől, majd felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Felhúztam a térdem és elkezdtem simogatni és beszélni a hasamhoz.
Emmett jött be az ajtón.
- Szia!- ültem fel az ágyon.
- Hogy vagytok?- kérdezte és megpuszilta a hasam.
- Jól. Hiányoztál. – csókoltam meg.
Emmett lefeküdt, majd én a mellkasára feküdtem. A hátamat simogatta, mint mindig. Így feküdni annyira megnyugtató volt.
- Emmett…
- Igen, kicsim?
- Szeretnék egy kiskutyát. – néztem a szemébe.
- Egy kutyát?
- Igen. – feküdtem vissza a mellkasára.
- Bármit, amit csak szeretnél.
Álomba simogatott és közben szerelmes szavakat suttogott a fülembe.

Valószínűleg egész este cirógatta a hátam, mert reggel a simogatására ébredtem.
- Szeretlek. – nyomtam csukott szemmel egy csókot az ajkára.
- Én is. Hogy aludtál?
- Jól. És te?- kérdeztem nevetve.
- Édeseket álmodtam.
- Hm?- ültem fel és kinyitottam a szemem. – Újonnan aludni is tudsz?
- Nagyon aranyosokat mondtál álmodban. – elpirultam.
Emmett a hajammal babrált.
- Nem vagy éhes?- kérdezte és felült.
- Őszintén? Nem.
- Nem? Pedig a kismamák sokat szoktak enni és általában mindig éhesek.
- Akkor én kivétel vagyok.
Emmett adott egy csókot, majd felállt.
- Hm…
- Mi…?- már késő volt. Mellette álltam. – Cher…
- Csss… - egy csókkal letapasztottam a száját.
Emmett belemarkolt a fenekembe, majd elengedett. Felvett egy bokszert, majd egy pólót és végül egy farmert.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy a mai reggeli csókunknak vége.