(Esme szemszög)
Senki sem tudta, hogy ki az, senki csak én. De azt még én sem tudtam teljesen, hogy miért takarja el a fél arcát. Leérve a nappaliba körbe pillantottam. Mindenki félkörben helyezkedett el. Középen csak egy személy állt.
Ám még mielőtt bárki megszólalhatott volna Emmett felállt.
- Én nem vagyok kíváncsi rád. – mondta és felviharzott az emeletre.
(Cherry szemszög)
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy hagyom a fenébe. Esme és Rosemary bátorítóan néztek rám.
- Gondolj a lányodra, aki még sose látta az egész arcod. – mondta Edward.
Nagy levegőt vettem.
- A lányomat Rosemary Lia Haley-nek ismertétek meg. Engem Carmen Haley-nek. Míg a lányom neve majdnem az ami, addig az én nevemet teljes homály fedi. – körbenéztem. – A lányom a Winkins nevet kapta születésekkor. – döbbent pillantásokat váltottak. – De még csak ez sem a teljes neve. Talán neki tényleg fel kéne venni a Winkins nevet, Winkins-Cullen. Vagy csak a Cullen nevet. Ehhez joga van! - mondtam az értelmetlen, rosszindulatú gondolati-megjegyzésre.
Lehúztam a pulcsim zipzárját. Lassan, óvatosan levettem a kapucnit a fejemről. Láttam az arcokon a kíváncsiságot.
Óvatosan arrébb toltam a hajam, de a lehajtott fejem a kezemmel eltakartam. Az arcom előtt még mindig ott volt a kezem, s úgy emeltem fel a fejem. Elvettem a kezem és belenéztem a szemekbe, egyenként.
- Cherry vagyok. – mondtam és igyekeztem visszatartani a sírást.
Senki nem szólt semmit csak bámultak. Hangos trappolás hallatszódott, majd egy halk sóhaj.
- A sebhelyes lány. – Emmett az arcom jobb oldalát látta csak.
Oldalra fordítottam a fejem, hogy az egész arcom lássa.
(Emmett szemszög)
Lassan fordult felém. Sírt, de láttam, hogy fáj neki. Csak másodpercek múlva fogtam fel, hogy ki áll velem szemben.
Próbált valamiféle halvány mosolyt varázsolni az arcára.
Hihetetlen gyorsan termettem közvetlenül előtte. Egyik kezemmel az álla alá nyúltam és óvatosan feljebb emeltem.
- Hát te voltál… - emlékeztem arra az estére, amikor egy vámpírral elbánt.
- Te nem ismertél fel, én viszont tudtam, hogy te vagy. – mondta.
Nem mertem megcsókolni sem. Féltem, hogy köddé válna és féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
- Emmett, egy csók ide vagy oda. – mondta mosolyogva.
Lassan megcsókoltam.
- Fúj!- fintorodott el Rosemary.
Lassan elszakadtam kedvesem ajkától.
- De, Cherry…- kezdtem volna bele.
- Tudom. Az már rég volt. De tudod a vámpírméreg…
- Anyu, jól vagy?- kérdezte Rosemary látva, hogy Cherrynek a fájdalom átsuhant az arcán.
Csak bólintott.
- Akkor Rosemary… - Cherry bólintott.
Kiszabadította magát a karjaim közül és gyorsan elsétált.
(Cherry szemszög)
Pokolian fájt a seb. Lehet, hogy a könny nem segített…
Az egyik fürdőszobába bementem és megnéztem magam a tükörbe. Éreztem, hogy valaki figyel.
- Carlisle. – nem néztem arra.
- Cherry. Megengeded, hogy…
- Igen.
Carlisle óvatosan tapogatta körbe a sebhelyem. Mégis szinte ordítani tudtam volna fájdalomtól.
- A vámpírméreg nálunk legtöbb esetben halált okoz, hiába vagyunk a leszármazottjaik.
- És tudod, hogy mit kell csinálni?- felhúztam a pólóm ujját ahol már csak egy halvány csík látszódott.
- A fertőtlenítés segített ezeknél.
- Az arcodon sem olyan mély már a seb. Látszik rajta, hogy elkezdett gyógyulni. – mondta Carlisle.
- Segíts!- kértem, mert már nem bírtam tovább.
- Ez csak természetes.
Emese boldogan jött be a fürdőbe, már visszatért a randiból.
- Anyu?- szorosan megölelt.
Nem akartam elengedni.
- De szép lettél. – mondtam neki.
- Nem hittem Emilynek és Maximnak, pedig ők mondták.
- Szerintem ők maguk sem hitték el. – mondta Carlisle.
- Ezen én már meg sem lepődöm. – mutattam a sebemre.
- Ezen könnyen tudok segíteni, bár a gyógyulás eltart egy ideig és kell hozzá Maxim, Emily és Rosie. – mondta Emse. – Jah, és persze a papa is.
Ettől féltem. Ahová kell egy orvos…
(Rosemary szemszög)
Most már értem, hogy miért rejtette el az arcát. Azzal a tudattal viszont nem tudtam megbékélni, hogy Emmett az apám. Az, az ember az apám, aki nemrég nekinyomott a falnak. Közben mindenki szétszóródott.
Ryan engem nézett, de, ahogy én is ránéztem elkapta a tekintetét.
Be kell valljam jó volt vele a csók. Talán a fénykép egy jel volt.
Közelebb ültem hozzá.
- Ami akkor történt… - kezdett el szabadkozni.
- Az jó volt. Nem haragudhatok rád a testvéred miatt. Ugye meg tudsz nekem bocsátani?
- Persze. – mondta, s újra megcsókolt.
Éreztem magamon a tekinteteket, de nem érdekelt.
(Cherry szemszög)
Egy valamit sehogy sem tudtam kiverni a fejemből. Az pedig Alec halála volt. Tudtam, hogy Jane meg akarja bosszulni testvére halálát.
- Carlisle!
- Igen, Cherry?
- Tudod, hogy Jane nem fog belenyugodni a testvére elvesztésébe.
- Tudom, de tudom a Volturi megoldását is.
- Carlisle!- fogtam meg a karját. – Bízol bennem?
- Igen, de…
- Én meg tudom védeni. Nekem is van egy védőburkom, ami kiterjeszthető.
- Ezt Esmenek mond.
- Carlisle, tudom, hogy Ian kicsit kicsapongó, néha nem jön haza…
- Titokban akarod kicsempészni?
- Vihetem és Esmet is…
- Cherry!...
- Megyek egyedül, de Rosemarynek fejlődnie kell, mindenre fel kell készülni. Túl hamar összeomlik Rosemary és félek, hogy nem lenne képes sokáig állva maradni egy csatában. Jasper tanította Maximot?
- Igen. Emily is próbálgatta magát. Aztán Benjamin segített neki.
- És Emese?
- Ő is, de neki érdekes képessége van. Ő inkább a vámpírmérget alakítgatta.
- Szóval erre célzott…
- Képes ,,kiszívni” a vámpírmérget az olyanokból, akik nem akarnak vámpírok lenni, vagy meghalnának tőle.
Carlisle a szemembe nézett. Lehet, hogy meghalok tőle, de ezt inkább nem osztanám meg.
- Nem! Vagyis remélem… Persze minél előbb ki kell tisztítani a sebet, mert addig nem fog tudni összeforrni.
- Ebben csak Emese tud segíteni. Persze nem egy kellemes dolog, de így legalább nem vállalunk kockázatot.
- De előtte…
Emmett jött be a helyiségbe.
- Cherry!- csókolt meg. Tudtam, hogy mindent hallott.
- Emmett, nem jöhetsz!
- De megyek! Nem engedlek el egyedül.
- Meg tudom védeni magam.
- Kérlek, Cherry!
- Rendben. – egyeztem bele, gondoltam, hogy majd valamit kitalálok később. – De mindig a közelembe maradsz, mert csak úgy tudlak normálisan megvédeni.
Emmett nem szólt semmit csak megcsókolt.
Félszemmel láttam, ahogy Carlisle kimegy.
(Esme szemszög)
Az egyik fiam szerelmes, Rosemarybe. Nem tudom, hogy ez egészséges-e, de jó volt őket boldognak látni.
Carlisle átölelte a derekam, majd kaptam egy csókot.
Végre újra együtt a család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése